A cégek többsége szerint gyorsítja a munkát az AI, mégis csak kevesen érzik ennek valódi pénzügyi hatását.
Ujhelyi István EP-képviselő, amiben azt írja: a cég vezetői azt ígérték, hétfőn minden szálláshely hozzájut elmaradt pénzeikhez.
Napok óta attól hangos magyar sajtó egy jelentős része, hogy a világ egyik legnagyobb szállásközvetítő cége, a Booking.com technikai problémák miatt hosszú ideje nem fizet ki több mint 22 ezer magyarországi partnert, ha a szállóvendég egy bizonyos módon foglalja le és fizeti ki a szállást. A Fidesz konkrétan megfenyegette a Booking.com-ot, a kormány pedig hatósági vizsgálatot is meglebegtett.
Ujhelyi István szerint a nehézségeket azonban nem pénzügyi válság, hanem technikai felkészületlenség okozta, egy két éve előkészített könyvelési és számviteli szoftvercsere miatt csúsztak a kifizetések, a korábbi informatikai rendszer a partnerhálózat ugrásszerű növekedését és a nyári szezon terheltségét már nem bírta, az új rendszert pedig még nem tudták megfelelően működésbe állítani.
A képviselő állítása szerint az első hírek után konzultációt kezdeményezett a cég vezetőségével. Az egyeztetésekről azt írta, hogy a Booking.com megígérte: hétfőn mind a 22 ezer magyar partner hozzájut az elmaradt pénzéhez, csütörtökre pedig visszaáll a hibamentes működés. Hangsúlyozta: ha az ígéret ellenére mégsem rendeződik a tartozások kifizetése, EU-s intézményi lépéseket fog tenni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







