A szakértő szerint komoly potenciális nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, ha több ezres nagyságrendben adnák be a kérelmeket.
![Kritikus a helyzet az e-kereskedelemben: már a toborzásnál elcsúsznak a munkaadók](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2021/08/1628581537-lu53WZbHH_lg.jpg)
A munkaerőhiány visszafogja az e-kereskedelmet, sok webshopnak le kell állítania az online hirdetéseket, mert nem tudnák kiszolgálni a megnövekedett keresletet. A szakértő szerint, ahol jó munkakörülményeket és fizetést tudnak biztosítani, ott most is képesek képzett szakembereket felvenni a céghez, de az új toborzás a megtartás lett. Mint fogalmazott, minden eddiginél fontosabbá vált a munkaszervezés, a legtöbben ugyanis nem ismerik fel, hogy milyen nagy munka és költség új embert találni egy adott pozícióba.
Elképesztő számokat produkál az elmúlt másfél évben a hazai e-kereskedelem: a GKI Digital kutatása szerint 909 milliárd forint volt a hazai online kiskereskedelem forgalma 2020-ban. Az előző évhez mért 45 százalékos növekedés jelentős részben a koronavírus-járvány által okozott körülményeknek köszönhető, az eredmények pedig még nemzetközi összevetésben is átlagon felülinek mondhatók.
Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója szerint ez a robbanásszerű növekedés okozza a munkaerőhiányt az e-kereskedelemben.
Több olyan cégről is tudunk, amelynek vissza kell fognia a marketingjét, mert egyszerűen nem tudja kiszolgálni a keresletet. Van, aki hétvégére le is állítja az online hirdetéseit, mert hétfőre olyan sok rendelés halmozódik fel, amit már nem tudna a vállalt időre teljesíteni erőn felül sem. Ez egyértelműen azzal magyarázható, hogy nincs elég alkalmazott a vállalkozásban
A webshopok 30-40 százalékát érinti a probléma
A szakértő arról is szót ejtett, nem mást kell csinálni most, mint a járvány előtt, hanem ugyanazt, csak jobban. A cégek nem toboroznak jól online, és igazából jó munkaadó hiány alakult ki a piacon.
Amelyik cégnek van értékrendje, jövőképe, jó fizetést és megfelelő munkakörülményeket tud biztosítani és megbecsülik a munkavállalókat, ott biztosan lehet hatékony és képzett munkatársakat találni. Sok cégnél van jelen tünetként a munkaerőhiány, de valójában csak rosszul szervezik a folyamatokat
– magyarázta Gál Kristóf, példaként említve, hogy ha a hőmérő 35 Celsius-fokot mutat, még nem attól van olyan meleg, csak a helyzetet szemlélteti, ami egy külső körülmény következménye. A legtöbb vállalkozás egyszerűen nem profitábilis, nem tud elég hatékonyan működni és ezért nem képes megfelelő béreket kínálni. Mindez pedig egymásra épül.
Meglátása szerint a webshopok 30-40 százalékát érintheti ez a probléma, hiszen idén olyan durván felpörögtek, hogy a korábban leggyengébb hónapokban is kétszer annyi forgalmat tudnának lebonyolítani, mint karácsonykor.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az új toborzás a megtartás
A szakértő azt javasolja, a munkaszervezést kell jobban átgondolni stratégiai szinten. Nem egyedi eset, hogy az első negyedévben valakinek nagyon jól pörgött az üzlet, de a nyári uborkaszezonban visszaesett a kereslet. Így egyszer 15 emberre van szükség, máskor csak 5-re, amit bele kell szőni a tervekbe. Ezt a legjobban úgy lehet kivitelezni, ha valaki nem fix munkavállalókkal, adott esetben diákokkal dolgozik együtt.
Megy fel a munkaerő ára, ehhez alkalmazkodni kell. Az új toborzás egyértelműen a megtartás, sokkal fontosabbá vált megőrizni a legjobb embereket, nagyobb figyelmet szentelni nekik. Az is megoldás lehet, ha a hatékonyságon javít egy cég, mert nem elképzelhetetlen, hogy csökkentett létszámmal is meg lehet ugyanazt a munkát oldani
Hozzátette, a cégek rosszul ítélik meg, hogy milyen időigényes és mekkora költség új munkatársat szerezni. A Facebookon akár 300 ezer forintot is el lehet költeni, mire megtalálják a megfelelő embert, de a legtöbben nem hajlandók ennyi pénzt áldozni erre a célra. És minél drágább egy munkatárs, annál többet kell költeni a „leigazolására” is.
Végezetül azt is megjegyezte, a munkaerőhiányt a vásárlók is megérzik, hiszen lassabban válaszol az ügyfélszolgálat, később érkeznek házhoz a megrendelt termékek, amik hosszú távon rontanak egy cég renoméján. Ha valaki a legjobb akar lenni, akkor fel kell nőnie ehhez a feladathoz és jó munkaadóvá kell válnia.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)