Felosztotta a piacot ez a két cég: most erre a húzásra csúnyán ráfizethetnek

2020. szeptember 23. 20:33

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenykorlátozás gyanújával eljárást indított a Star Network MCN Szolgáltató Kft.-vel és a 4KIDS Meseportál Kft.-vel szemben. A két, online tartalommenedzsmenttel és marketing-tevékenységgel foglalkozó cég ugyanis feltételezhetően felosztotta egymás között vevőkörét.

A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított a Star Network MCN Szolgáltató Kft.-vel (Star Network) és a 4KIDS Meseportál Kft.-vel (4KIDS) szemben. A két, többek között Youtube-kampányokkal és influencer-marketinggel foglalkozó cég együttműködési megállapodásának egyes rendelkezései ugyanis feltételezhetően piacfelosztást valósítottak meg, amely

különösen súlyos versenyjogi jogsértésnek minősül.

A vállalkozások között emellett olyan információcserére is sor kerülhet, mely kizárhatja vagy jelentős mértékben csökkentheti a versenytársak egymástól független viselkedéséből fakadó bizonytalanságot, ami a piaci verseny alapvető mozgatórugója.

Pénzre van szükséged? Használd a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát!

A versenytársak között létrejövő együttműködési megállapodások adott esetben jelentős társadalmi előnyöket is eredményezhetnek, hiszen azok a költségmegtakarításnak, a beruházások fokozásának, a know-how egyesítésének, a termékminőség és- választék javításának vagy a gyorsabb innovációnak is eszközei lehetnek.

A versenytársak együttműködése akár segítheti a hirdetőket is, hogy fókuszáltabban érhessék el a különböző korosztályoknak szóló tartalmakat, illetve az egyre dinamikusabban fejlődő médiatípusokat. A cégek együttműködése emellett azzal is járhat, hogy megrendelőik számára többféle szolgáltatást tudnak nyújtani, ezzel elősegítve a direkt marketing tevékenység terjedését az online térben.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1,5 millió forintot igényelnél, 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 929 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 958 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ugyanakkor a versenytársi együttműködések nem eredményezhetnek olyan versennyel kapcsolatos problémákat, mint amilyen például a piac felosztása. A jelentős versenytorzulást eredményező megállapodások ugyanis hosszabb távon olyan hátrányokkal járhatnak a fogyasztókra nézve, melyek túlmutatnak az általuk elérni kívánt előnyökön.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az eljárás alá vont vállalkozások a feltételezett jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 6. szerda
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem