9 °C Budapest

Kiderült: pesszimisták, passzívak és halogatók a magyarok

2018. november 10. 14:30

Miközben a netezők többsége a magyarokat elsősorban pesszimistának, passzívnak és halogatónak tartja, 89 százalékuk szerint magyarként is lehet sikeresnek lenni. Ehhez kínál új lehetőséget a digitális világ: a netezők harmada ismer a környezetében olyan valakit, aki digitális eszközök segítségével látványos változást tudott elérni az életében.

A magyarok pesszimisták, legalábbis így vélekedik a felnőtt hazai internetezők nagy többsége  az eNET - Telekom 2018. októberi kutatása szerint. Hajlamosak vagyunk a dolgok rossz oldalát nézni, nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy elérjük céljainkat, nem hiszünk eléggé önmagunkban - véli a netezők 61-71 százaléka. Többségük szerint ezek a sztereotípiák még mindig jellemzőek a magyarokra, ugyanakkor a netezők gondolkodásában erősen megjelenik a változtatás igénye is. Igény egy új, korszerűbb szemléletmód kialakítására.

Miközben a magunkról általánosságban alkotott kép elég lehangoló, tízből nyolc netezőt mindig, vagy általában büszkeség tölti el, ha magyarok kimagasló teljesítményéről hall. Szinte mindenki egyetért abban, hogy vannak ma is olyan magyar emberek, akik bebizonyították, hogy a siker nem elérhetetlen. Erre példaként elsősorban sportolókat hoztak fel, de az említések között szerepelt informatikai startup, valamint orvos-biológus is.

A magyarok szerint a digitális eszközök boldoggá tesznek

A digitalizáció által egyre inkább átszőtt világunkban a siker egyik kulcsa éppen a digitális világnak a használata: a netezők harmada (34 százalékuk) látott már olyan példát maga körül, amikor valaki digitális eszközök, megoldások segítségével látványos változást tudott elérni az életvitelében, életminőségében. És hogy milyen típusú változásokat hozott a digitális eszközök, megoldások használata? Elsősorban új, jobb munkalehetőséget teremtett (58 százalék említett ilyet), illetve általában egy kényelmesebb életet biztosított (51 százalék szerint). A digitális világban való részvétel további életminőség-javító eredménye a kapcsolati háló bővülése, illetve a meglévő társas és munkakapcsolatok ápolása (42 százalék).

Magyarországon jelenleg az internetezők aránya az európai átlagnak megfelelő, ugyanakkor a digitális készségeket tekintve lemaradás mutatkozik. Van azonban igény a változtatásra:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

tízből hét internetező fontosnak tartja, hogy a magyarok élen járjanak a digitális világ nyújtotta lehetőségek kihasználásában, kétharmaduk pedig fontosnak látja, hogy mindenki a digitális világ részesévé váljon.

S hogy mi kell ahhoz, hogy valaki a digitális eszközök használatán keresztül látványos változást tudjon elérni az életvitelében, életminőségében? A netezők szerint ehhez a digitális készségek elsajátítása iránti nyitottság a legfontosabb. Ezt a pozitív hozzáállást a kutatásban részt vevők előrébb helyezték, mint az olyan, egyébként szintén nagyra értékelt személyiségjegyeket, mint a magabiztosság, bátorság vagy intuíció.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm