A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai az ellenőrzések során is segítik a vállalkozókat a szeptemberben elindult nyugtaadat-szolgáltatásban.
2018 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 38 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
2018 júliusában az előző év azonos hónapjához képest:
- Mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt: az épületeké 28,5, az egyéb építményeké 48,3 százalékkal. Az épületeknél oktatási, ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél továbbra is út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.
- Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 60,0, az egyéb építmények építésében 43,7, a speciális szaképítésben 20,2 százalékkal emelkedett.
- A megkötött új szerződések volumene 70,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 1,8 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 134,4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Július folyamán közlekedési infrastruktúra és távközlési hálózat fejlesztésére kötöttek nagy értékű szerződéseket.
- Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományának volumene 61,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 4,9, az egyéb építményeké 82,4 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt.
2018. január-júliusban az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 22,2 százalékkal emelkedett.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 22.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 23.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vállalkozás legolvasottabb
2
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 21:55

Pénzcentrum | 2026. szeptember 23. 21:23

Agrárszektor | 2026. szeptember 23. 20:29



