2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket.
Egy új szabály értelmében a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi ingatlanoknál már nem csupán az építés vagy az átalakítás, hanem minden nem építésiengedély-köteles változtatás, így például a felújítás is szakhatósági jóváhagyáshoz kötött lesz.
Egy új - kormány rendeletben kihirdetett - szabály szerint a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi ingatlanoknál már nem csupán az építés vagy az átalakítás, hanem minden nem építésiengedély-köteles változtatás, így például a felújítás is szakhatósági jóváhagyáshoz kötött lesz - írja a Világgazdaság.
Az új szabályozás hátterében az áll, hogy a plázastop miatt ma lényegesen nehezebb új üzleteket nyitni, mint a 2012-ben bevezetett törvényt megelőzően, így az elmúlt években a legegyszerűbb megoldás egy bővülő üzlet számára az volt, ha megvásárolt egy eladó sorba került másik üzletet és azt a saját profiljára alakította.
Ágazati szereplők szerint az engedélyezési eljárások körének bővítése egyrészt arra irányul, hogy ezután ne lehessen a raktér egy részét eladótérré alakítani, vagy profilváltással az addigitól teljesen eltérő kereskedelmi tevékenységet folytatni. A szabályozás azoknak az áruházláncoknak is megköti a kezét, amelyek az adott helyszínen egy másik bolthálózattól vennék át az üzemeltetést. Az utóbbi időben több lánc is vett át vetélytársától üzleteket.
Többek között a Lidl és a SPAR érdekeltségébe is került CBA-kirendeltség. A budapesti Andrássy úton szerdán épp egy olyan SPAR üzletet nyitnak meg, amely korábban CBA élelmiszerboltként üzemelt, Kaposváron pedig a korábbi CBA Cent helyén rövidesen Aldi nyílik, de a Tesco is múlt csütörtökön jelentette be, hogy áruháza megújult a Vas megyei Celldömölkön.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ez a néhány példa is azt támasztja alá, hogy bár a 2011 decemberében 300 négyzetméternél nagyobb üzletekre meghirdetett, később 2015 januárjától 400 négyzetméteres határvonalig enyhített plázastop-rendelkezés valamelyest visszafogta a külföldi hátterű áruházláncok hazai terjeszkedését, ám közben a magyar érdekeltségűek nem erősödtek meg. Ha viszont az engedélyezési eljárások a folytatásban számottevően befolyásolnák a piaci versenyt, az több szereplőnél a kereskedelmi koncepció kényszerű váltását hozhatná.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








