7 °C Budapest

Már a csőd sem a régi: változnak a szabályok

MTI
2015. október 13. 17:40 1 perc

Módosul a csődtörvény; az Országgyűlés elé terjesztett javaslat szerint a jövőben a felszámolók névjegyzékét vezető hatóságként - az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter helyett - a tárca önálló szervezeti egysége jár el, amely azonban hatósági ügyekben nem utasítható.

A felszámolói névjegyék vezetése a névjegyzékbe való felvételt, továbbá a névjegyzékkel kapcsolatos adatváltozások bejegyzését jelenti. Az önálló szervezeti egység által hozott közigazgatási hatósági döntések fellebbezéssel nem, csak bírósági felülvizsgálat keretében támadhatók meg. Az év elejétől a felszámolási eljárásban szükségessé váló árverés és pályázat útján történő értékesítés

csak elektronikusan

- az elektronikus értékesítési rendszer alkalmazásával - történhet. A módosítás lehetővé teszi, hogy aki licitált, az az árverés eredményének megállapításáról, valamint a pályázat értékeléséről készült jegyzőkönyvet - kérelemre - megkaphassa. Az indoklás szerint ezzel ellenőrizhető az, hogy a felszámoló a jogszabályi rendelkezéseket megtartotta-e.

A módosítás egy másik pontja kimondja: nem kell felmenteni a folyamatban lévő eljárásban azt a vagyonfelügyelőt vagy felszámolót, aki megfelel a feladat ellátásához szükséges feltételeknek, de a pályázati keretszám miatt nem került be a felszámolók névjegyzékébe. Róluk a felszámolók névjegyzékét vezető szerv közhiteles hatósági nyilvántartást vezet, ugyanolyan adattartalommal, mint a névjegyzékbe felvett felszámolókról. A névjegyzéket vezető szerv ellátja a szakmai beszámoltatásukkal és hatósági ellenőrzésükkel összefüggő feladatokat is.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?