Vasazó maffiát leplezett le a NAV

MTI
2015. május 19. 18:31

Vasipari termékek forgalmazására szakosodott bűnszervezetet leplezett le az adóhatóság, a cégek jogosulatlan áfa-visszaigényléssel hárommilliárd forintos kárt okoztak a magyar költségvetésnek.

Az egy évig tartó felderítő munka május 11-én zárult le, az érintett cégeket egy debreceni férfi irányította. Az eddig beszerzett nyomozati eredmény szerint a bűnszervezet ismert módszerrel dolgozott, Szlovákiából vasipari termékeket, szerszámgépeket, alkatrészeket szereztek be, majd Magyarországon, stróman cégeken keresztül, számlázási láncokon átfuttatva kedvező áron adták tovább a végfelvásárlóknak, akik 15 százalékkal kedvezőbb áron jutottak a termékekhez.

A bűnszervezet papíron többször is betette a körforgásba az árut, amely után jogosulatlanul visszaigényelték az áfát, ténylegesen azonban azt a kamionok egyenesen a szervezethez tartozó cégek debreceni telephelyére szállították, ahonnan tűzepékhez, építőipari vállalkozásokhoz jutott el - részletezte a bűnügyi igazgató.

Lengyel Tibor, az Észak-alföldi Regionális Bűnügyi igazgatója elmondta, hogy a bűnszervezetben elkövetett gazdasági csalásban mintegy 60 cég vett részt. A pénzügyi nyomozók által szervezett akcióban öt megyében - Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Csongrád és Fejér - 40 helyszínén 180 nyomozó, pénzügyőr, adórevizor vett részt. Az egyik budapesti irodában 11 személy nevére kiállított hamis román személyi igazolványt, jogosítványt és adókártyát foglaltak le.

Elkoboztak még 25 darab bankkártyát is. Lefoglaltak öt mikrobusznyi iratot és 20 számítógépet is Lengyel Tibor elmondta: az okozott kár nagy valószínűséggel megtérül, hiszen nagymértékű ingatlanokat, vagyontárgyakat, bankszámlákat, gépkocsikat zároltak közel hárommilliárd forint értékben. Eddig nyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül ötöt a Debreceni Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Czinege Attila, a NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának főigazgatója az elhangzottakat azzal egészítette ki, hogy a nyomozásban nagy segítségükre volt az év elején bevezetett ekáer rendszer, amelynek köszönhetően nyomon követhető az áruk mozgása. Az elektronikus árumozgás és árueredet ellenőrző rendszer eredményeként az év eddig eltelt időszakában 40 százalékkal nőttek a régióban költségvetési bevételek - jelentette be a főigazgató.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem