17 °C Budapest

NFÜ: uniós pályázatok az év első felében

MTI
2013. március 7. 14:03

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Tervben az év első felében megjelenteti a 2007-2013-as európai uniós fejlesztési ciklus még rendelkezésre álló forrásainak felhasználását célzó pályázatokat, és az irányító hatóságok a harmadik negyedév végéig megkötik a nyertesekkel a támogatói szerződést - közölte Petykó Zoltán elnök csütörtökön háttérbeszélgetésen, Budapesten.

Elmondta: a Magyarország számára a 2007-2013. években rendelkezésre álló 8200 milliárd forint forrás 90 százalékát már lekötötték, és a biztos forrásfelhasználás érdekében a túlvállalásokat is figyelembe véve 170 milliárd forint keretre jelennek még meg pályázatok az első félév végéig.

Az NFÜ elnöke hangsúlyozta, hogy folyamatosan vizsgálják a támogatott projektek megvalósulását, és beavatkoznak, ha forrásvesztés veszélyét látják. Példaként említette, hogy azoktól a projektektől megvonják a támogatást, és az úgynevezett tartaléklistán lévőknek ítélik oda, amelyeknél nem látszik, hogy a teljesítés határideje tartható.

Petykó Zoltán elmondta, hogy az NFÜ tavaly rekordkifizetést teljesített, mintegy 1040 milliárd forintot juttatott el a nyertes pályázókhoz. Az idén az első két hónapban tervezett 175 milliárd forinttal szemben 195,8 milliárd forintot fizettek ki a pályázóknak. Azzal számolnak, hogy a kifizetések 2015 végéig évente 1500 milliárd forintot tesznek ki.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem