Sikerlistán két pesti étterem

Pénzcentrum
2012. december 28. 10:04 2 perc

Új listát tanulmányozhatnak azok, akik gasztroszakértők javaslatai alapján döntik el, hova menjenek vacsorázni. A The Daily Meal által összeállított, a 101 legjobb európai éttermet tartalmazó listára két magyar hely is bekerült - írja a Napi Gazdaság.

Egy mindössze 12 asztallal működő kisvárosi olasz vendéglő, a modenai Osteria Francescana a legjobb étterem Európában a The Daily Meal gasztroportál most megjelent listája szerint. A Forbes.com korábbi elnök-vezérigazgatója által alapított portál korábban a 101 legjobb amerikai, illetve a 101 legjobb szállodai éttermet szedte sorba, karácsony előttre pedig elkészült a hasonló európai összeállítás is, több mint kétszáz szakíró és tapasztalt blogger hét hónapos munkájával. A rangsorba 26 ország − köztük Magyarország − 70 városának éttermei kerültek be; mint a portál bevezetője felhívja a figyelmet, a vendéglátóhelyek több mint fele nem fővárosokban van, sőt akad köztük olyan isten háta mögötti hely is, mint az észt partok előtti Muhu-sziget. A legtöbb étteremmel Franciaország képviselteti magát − ebből 11 Párizsban van.

Az első merítésbe még 1450 étterem került be, abból készültek el októberben a 10−25 helyet tartalmazó regionális listák, amelyekről végül kiválasztották a legjobb 101-et, két fő szempont, mégpedig a konyha, illetve a hely stílusa és a kiszolgálás szerint. Az árakkal nem törődtek − de mint a szerkesztők megjegyzik, számos figyelemre méltó étteremben igen figyelemre méltó árakat találtak − és nem hagyták magukat befolyásolni a Michelin-csillagoktól sem, bár elismerték, hogy a legbővebb lista összeállításakor tanulmányozták a nevezetes guide-ot. A listavezető olasz osteria, azaz kisvendéglő legutóbb az ötödik volt a világ legjobb 50 éttermét felsorakoztató hasonló listán, amelyet már egy évtizede rendre közzétesz az erre szakosodott brit site − az ezt a rangsort három éve vezető dán Noma csak a modenai osteria után következik a The Daily Mealnél. Az ilyen listákon megszokottnál több szereplő akad Kelet- és Közép-Európából, olyannyira, hogy a 10. helyre a ljubljanai JB került. Magyarországot két budapesti étterem, a Csalogány 26, illetve a Michelin-csillagos Onyx képviseli, mindkettő a lista vége felé. Két-két étterem jutott be a legjobb 101-be Horvátországból és Észtországból is − szintén a második ötvenbe −, míg Oroszországból négy is befért, Szlovákia viszont egy pozsonyi vendéglővel került fel a 101-es "étlapra".

KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27