28 °C Budapest

Sorra zárják be a pizzériákat Magyarországon

Pénzcentrum
2012. augusztus 23. 12:05

Lakossági bejelentés alapján az elmúlt napokban négy pizzéria működésének felfüggesztéséről is rendelkezett a területileg illetékes élelmiszer-biztosági hatóság Bács-Kiskun megyében - tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)

Tompán az egyik pizzériában a nem megfelelő élelmiszerbiztonsági körülmények miatt - a hatóság még májusban felfüggesztette az ételkészítést, valamint az étel és ital kiszolgálást, és az üzemelés megkezdését a hatósági hozzájárulás ismételt megszerzéséhez kötötte. Az üzemeltető az ismételt hozzájárulásért nem jelentkezett, azonban augusztus elején lakossági panaszbejelentés érkezett arról, hogy a pizzéria működik. A soron kívül elvégzett ellenőrzés az eredeti hibák fennállását és az érvényes határozat megsértését állapította meg, emiatt újból felfüggesztésre került a pizzéria tevékenysége. Emellett az üzemeltető több százezer forintos élelmiszerlánc felügyeleti bírság megfizetésének néz elébe.

A másik három (egy kiskunmajsai, és két kiskunhalasi) pizzéria szabálytalan tevékenységéről is lakossági bejelentés érkezett a hatóságokhoz. Az azonos tulajdonoshoz köthető kft-k által üzemeltetett pizzériákat a rendőrség koordinálásával egyidejűleg ellenőrizték a hatóságok és a közüzemi szolgáltatók. Utóbbiak, a helyszínen tapasztalt szabálytalanságok miatt, az elektromos-áram, víz és gáz-szolgáltatás azonnali megszüntetése, lekötése mellett döntöttek. A közművek lezárásával az alapvető, élelmiszerbiztonsági szempontból fontos üzemeltetési feltételek megszűntek, így az élelmiszerlánc felügyeleti hatóság a pizzériák működését - a feltételek megteremtéséig - azonnali hatállyal megtiltotta.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?