Mindennél nagyobb bizonytalanság várható a fizetésekben

Pénzcentrum
2012. január 4. 13:06 6 perc

A tavalyinál is rosszabb lehet a magyar cégek szempontjából 2012: míg 2011-ben ugyanis "csak" a gazdasági válsággal, illetve annak utóhatásaival kellett megbirkózniuk, addig az idén ehhez hozzáadódik egy nagyfokú bizonytalanság, ami a gazdasági élet szinte minden - földrajzi és tartalmi - területére kiterjed. A szuverén adósságok tavalyi leminősítései után januárban a Coface is górcső alá veszi az egyes országok - köztük hazánk - minősítését, ez pedig már a mikroszintről, azaz fizetésképesség szempontjából mond majd ítéletet az egyes gazdaságok folyamatairól. Minden a fizetésképtelenségi eljárások számának további, folyamatos növekedését vetíti előre Magyarországon.

Bizonytalan makrogazdasági környezet, kiszámíthatatlanul ingadozó, de trendjében gyengülő forintárfolyam, emelkedő kamatlábak, még tovább szűkülő hitelforrások - csak néhány olyan tényező, amelyekkel a cégek vezetőinek számolniuk kell, amikor a 2012-es évet tervezik. Ahogy Bagyura András, a Coface Hungary kereskedelmi igazgatója fogalmaz: "2012 már az az időszak, amikor nemhogy hónapról hónapra, hanem már hétről hétre változik a gazdasági, jogszabályi, minősítési, makrókörnyezet, amihez a cégeknek igazodniuk kell(ene)." Ráadásul ez csak tetézi azt a mikroszinten már tavaly is észlelhető problémát, nevezetesen, hogy a 2008-as válság kitörése óta eltelt idő túl rövid volt ahhoz, hogy a cégek újra profitot halmozzanak fel, amelynek a birtokában pedig magabiztosabban nézhetnének szembe az újabb válsággal, amelynek az esélye nem kicsi.

Ilyen körülmények között azt tanácsolják a cégeknek, hogy nyúljanak vissza a 2008-2009-ben folytatott szigorúbb kockázat- és követeléskezeléshez. Ugyanis kritikus időszak jön, olyan, amikor nem elég évente vagy félévente véleményt mondani a partnerekről. Kárpáti Gábor a Coface Hungary ügyvezetője szerint például tompíthatják a kockázatokat, ha 30 napos fizetési késedelem után a szigorú(bb) követeléskezelést választják, akár harmadik fél bevonásával. Érdemes folyamatosan monitorozni az üzleti partnereket - ennek egyik eszköze lehet a naprakész változások nyomon követése.

Fontos áldozni a követelésbiztosításra is - ebben is partner egyebek között a Coface, amely rugalmas konstrukciókat és fedezetet kínál a hozzá forduló partnereinek. Bagyura felhívja a cégvezetők figyelmét arra is, hogy nem csak a partnereket kell folyamatosan monitorozni, a saját vállalkozást is annak a tudatában és úgy kell működtetni, hogy mások is ezt teszik. "Növelni kell a transzparenciát, folyamatosan fontos megfelelő, korrekt adatokat szolgáltatni, ez az egyedüli út a kedvező megítélés megőrzéséhez" - állítja a kereskedelmi igazgató.

S hogy miért is várható a bizonytalan helyzet még bizonytalanabbá válása Magyarországon? Nos, ennek egyik oka a nemzetközi környezetben keresendő, de - sajnos - vannak "hungaricumok is" - derül ki Kárpáti Gábor szavaiból. Hónapról hónapra romlanak a növekedési kilátások a világban, ezen belül is a minket a legközvetlenebbül befolyásoló Európában, az Európai Unióban. Ez is bizonytalanságot szül, amit a magyarországi várakozások esetében tovább fokoz az újabb EU-IMF hitelprogram bizonytalan jövője. Nagyban befolyásolja majd a magyar megítélést, hogy sikerül-e végül pozitív fordulatot elérni, folytatni a tárgyalásokat és azokat sikerre vinni - véli Kárpáti. A piacok, a befektetők emellett árgus szemekkel figyelik, mit lépnek a minősítők. Tavaly év vége tájt ketten már bóvli kategóriába vetették vissza a magyar besorolást.

Egy-egy ilyen leminősítés hosszabb távon is hat, egyebek között azáltal, hogy a bóvli kategóriába sorolás maga után vonja a befektetői bizalom további romlását, ami gyengíti a forint árfolyamát. Pedig éppen ez az, ami a legtöbbet árt a gazdaságnak: tavaly például a legrosszabb, ami érhette a forintot a gyengülése mellett a nagyfokú árfolyam-ingadozás. Ez is növeli a cégek bizonytalanságát. A kilátásban lévő további leminősítések tovább gyengíthetik a forintot, s növelik a hektikus mozgásokat, ami negatívan befolyásolja a cégek fizetésképtelenségét, s végső soron - a gazdaság további lassulása mellett - bajba sodorhatja még azokat a cégeket is, amelyeknek eddig sikerült kitartaniuk.

A forint gyengülése a miatt is "drámai" a cégek számára, mert vállalati szinten is jelentős a devizaadósság, aminek a törlesztése egyre drágábbá válik. Ez egyben mind több pénzt von ki az adósságszolgáltatásra szánt forrásokból. Mindezt olyan körülmények között, amikor nőnek a cégek terhei (általános forgalmi adó, járulékok, egyéb adók emelése, stb.), ami nehezíti a felszínen maradásukat. Ilyen körülmények között sok múlik a banki finanszírozási lehetőségeken, amelyek azonban alaposan beszűkültek, főként a közepes minősítésű cégek és az annál is rosszabb helyzetben lévők esetében. Pedig a vállalatok számára létkérdés a fogóeszköz- vagy a beruházási hitelhez jutás, aminek a hiánya makroszinten a beruházások további visszaesését vetíti előre. Ám - s ez is nehezíti a helyzetet - az egyre emelkedő kamatok miatt még a hitelképes cégeknek is nagyon meg kell fontolniuk, hogy merjenek-e felvállalni kölcsönt. Nem véletlen, hogy Kárpáti szerint a tavalyi év után az idén tovább csökkenhet a hitelek iránti igény a cégek körében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mikroszinten is szaporodnak a helyzet romlásának irányába mutató jelenségek. Például egyértelműen látszik a cégbejegyzések számának az alakulásából, hogy a vállalkozók nem látnak üzleti lehetőségeket a jelen környezetben. Az új cégek bejegyzési adatai azt mutatják, hogy csökkent a vállalkozási kedv .
Mindebből következik a cégek helyzetének a romlása, s ezzel együtt a minősítésüké is. Bagyura úgy látja, hogy míg 2011-ben - alapvetően a 2010-es beszámolók viszonylagos javulása miatt még enyhén javult a cégek megítélése, 2012-ben azonban már újra indul a lejtmenet. Minden arra mutat - beleértve a tavalyi beszámolókat és trendeket is -, hogy az ország-leminősítésekkel együtt, részben azok hatására is a cégek egyedi minősítése is romlani fog.

Ugyan még nem állnak rendelkezésre komplett 2011-es adatok, de az látszik, hogy tavaly folytatódott a fizetésképtelenségi eljárások növekedésének a tendenciája, miközben már a bázis is magas, azaz, még egy kisebb dinamikájú növekedés is nagy abszolút számot jelent - hívja fel a figyelmet Bagyura. A kevésbé veszélyesnek mondható csődök és végelszámolások száma sem úgy alakul, ahogy az a gazdaság egésze számára ideális(abb) lenne. Emellett a tavalyi év jellegzetessége, a kényszer-végelszámolások számának a növekedése - bár pozitív hozadékai vannak - nem megfelelő ütemű ahhoz, hogy meghozza a várt tisztulást a gazdaságban. Mindezt tetézte-tetézi, hogy a többszöri csődtörvény-módosítások utáni kezdeti lelkesedés is alábbhagyott: sem a bajba kerületek, sem a hitelezők nem tekintik olyan lehetőségnek, mint amilyennek kellene, s továbbra is egy méltatlanul elhanyagolt eljárási forma maradt. Mindezek fényében nem meglepő, hogy folyamatosan magas a klasszikus felszámolások növekedése.

Mindennek fényében 2012-ben Kárpáti azzal számol, hogy tovább nő a fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon, akár drasztikusan is. Vannak olyan ágazatok - például az építőipar vagy a kiskereskedelem -, amelyeken már a tavalyi dekonjunktúra is komoly sebeket ütött, ezekben az idei évben ijesztő folyamatok erősödhetnek fel. Ugyanakkor némi bizakodásra adhatnak okot a gépiparban és az autóiparban, illetve az ezeket támogató szektorokban tapasztalható, és várható folyamatok. Az említett ágazatokban visszaesés nem várható, legfeljebb a dinamika fékeződése, részben köszönhetően a Mercedes kecskeméti termelése beindulásának is. Bizonytalan a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, - feldolgozás idei éve - véli az ügyvezető, aki ezt azzal indokolja, hogy a belső kereslet e szektorok termékei iránt ugyan várhatóan nem nő, ám a magyar cégek helyzetét javítani tudná, ha a jelenleginél jobb pozíciókat tudnának az ágazat szereplői kialkudni a kereskedőkkel szemben. Ám azt sem szabad a kilátások latolgatása során elfeledni, hogy egy sor alágazat már eleve a tönk szélére sodródott, s még a nagyobbaknál is súlyos gondok merültek fel. 

 

NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?