Tesco: 700 új munkahely Magyarországon

2011. április 19. 15:02

29 új áruház, több mint 700 új munkahely, sikeres klubkártya bevezetés, innováció a vásárlók szolgálatában - ezek a címszavak jellemzik a Tesco sikereit a 2010-11-es üzleti évben. A vállalat növelni tudta piaci részesedését, és már érzékelte a válságból való kilábalás jeleit a forgalmában - áll a Tesco Magyarország mai közleményében.

A Tesco tavalyi évről szóló beszámolója szerint az áruházlánc 29 új üzlettel bővült, ami összesen 53 ezer négyzetméterrel növelte az eladóterét. A cég ezzel mintegy 719 új munkahelyet teremtett, közülük számosat olyan térségben, ahol a foglalkoztatási mutatók rendkívül kedvezőtlenek. A vállalat magyarországi bruttó árbevétele 666,5 Mrd Ft volt. Működése során 2010-ben a Tesco összesen 70,5 Mrd Ft adót fizetett be, ebből a válságadó 10,7 Mrd forint volt (ami a legnagyobb befizetés a kereskedelmi vállalatok között). Ezzel a cég - a 2009-es befizetéseket véve alapul - az ötödik legnagyobb adóbefizető Magyarországon.


Gerry Gray


"Vállalatunk tavaly közel 40 milliárd forintnyi beruházást eszközölt Magyarországon. Büszkék vagyunk arra, hogy - adóbefizetésünk mellett - ezzel is hozzájárultunk ahhoz, hogy az ország gazdasági helyzete kedvezően alakuljon, és a magyar építőipari kis- és közép-vállalkozások megrendeléshez, bevételhez juthassanak. Az általunk teremtett új munkahelyek segítik a Magyar Kormány azon törekvéseit, hogy minél több állampolgár térjen vissza tartósan a foglalkoztatásba. Növekedésünk által a közel 1000 hazai beszállítónak is biztos piacot teremtünk; nemcsak az országhatáron belül, de az export lehetőségek biztosítása által a Tesco Csoport globális keretei közt is. Ezek az adatok is azt mutatják, hogy a Tesco Magyarország iránti elkötelezettsége változatlan" - mondta el Gerry Gray, a Tesco- Global Áruházak Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatója.

A tavalyi év egyik legjelentősebb eseménye a Tesco életében a vásárlói hűséget pontokkal honoráló Clubcard bevezetése volt. Az összegyűjtött pontokért a Tesco különféle kedvezményeket, például vásárlási utalványokat és ajándékkuponokat küld el mindenkinek személyre szólóan.

Jelentős átalakítások után Tesco Extra áruház lett a Fogarasi úti hipermarketből, ezzel Magyarországon először jelent meg a vállalat legjobb vásárlói élményt kínáló bolt típusa. A Tesco célja, hogy a választék, a szolgáltatások sokszínűsége, az áruházi környezet, a személyzet felkészültsége és a kiszolgálás is extra minőségű legyen ezekben az "extrásított" üzleteiben.

Elsőként hazánkban a Tesco bevezette az önkiszolgáló kasszákat, elsőként a Dunakeszi-Fót hipermarketben, de azóta már további 6 áruházban is több ilyen pénztár áll a vásárlók szolgálatában. A rendkívül kedvező fogadtatás nyomán idén országosan számos áruházban tervezi a cég ezen fizetési mód kialakítását.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A közlemény szerint a 2011-12-es pénzügyi évben piacvezető pozíciója megőrzése mellett a cég további fejlődést tervez, és a vásárlási élményt javító innovációk bevezetésével kívánja honorálni vásárlói hűségét.

 

Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 29. vasárnap
Magdolna
21. hét
Május 29.
Hősök napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. május 28. 19:25