Meghaladhatja a négymilliárd forintot a három hotelt birtokló Cívis Hotel Zrt. tartozásainak összege, a társaság vagyonelemeinek - köztük a debreceni Aranybikának - értékesítési pályázatai október végén vagy november elején jelennek meg a Cégközlönyben - írja a Napi Gazdaság.
A céggel szemben benyújtott követelések közül 3 milliárd 351 millió forintot tesz ki a felszámoló által visszaigazolt követelés, további 600 millióról pedig részben még egyeztetnek, részben per folyik jogosságukról.
A Cívis Hotels közel 600 üdülési szerződésének felmondása - ezek az Aranybikához és a hajdúszoboszlói Délibábhoz kapcsolódnak - az üdülési jog visszafizetési kötelezettsége miatt ugyanakkor további 300 millió forinttal növelheti a tartozást.
A három szálló a felszámolás ideje alatt is működik, a dolgozók nemrég hozzájutottak elmaradt bérükhöz. A szállodaüzemeltető a gazdasági-pénzügyi válság következtében, a turizmus visszaesése miatt került nehéz helyzetbe.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






