18 °C Budapest

Levelet írt az APEH-adószámukért aggódhatnak a vállalkozások

Pénzcentrum
2010. szeptember 3. 09:15

Körülbelül 40 ezer vállalkozás kapott levelet az adóhatóságtól az elmúlt napokban. Az APEH ebben arra szólítja fel őket, hogy elmaradt mérlegüket küldjék be a cégszolgálatnak. Ha valaki nem tesz eleget e kötelezettségének, felfüggesztik az adószámát. Végső esetben a cég törlésére is sor kerülhet.

A 400 ezer adózó magyar vállalkozás közül határidőre, azaz ezév május 31-ig 360 ezer küldte el mérlegét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs Szolgálatához - értesült a Napi Gazdaság. Az a 40 ezer cég, aki kötelezettségének nem tett eleget levelet kapott az APEH-tól, hogy pótolja a mulasztását. Augusztus végéig ezt 15 ezren meg is tették. Aki viszont késlekedik, komoly kockázatot vállal. Ha a felszólítást követően 15 napon belül nem küldi el a mérleget, felfüggesztik a cég adószámát. Ha ennek ellenére sem küld mérleget, 60 nap múlva az adóhatóság a cég törlését kezdeményezi.

Augusztus végéig 16 ezer vállalkozás adószámát kellett felfüggeszteni és további 10 ezer ügy van folyamatban. A lépéstől a hatóságok azt remélik, hogy a rendszerből eltűnnek majd azok a vállalkozások, amelyek nem működnek vagy eleve fiktívek voltak.

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom