Nőtt a technológiai innovációs tevékenységet folytató vállalkozások aránya Magyarországon 2006-2008-ban a KSH tanulmánya szerint.
Átlagosan a megfigyelt szervezetek 20,8 százaléka folytatott ilyen tevékenységet 2006-2008-ban, míg 2004-2006-ban 20,1 százalék. A kutatás technológiai innovációt folytató cégekként kezelte azokat, amelyek a vizsgált időszakban új terméket vagy eljárást vezettek be, illetve erre irányuló tevékenységet folytattak.
A felmérés egyik fő megállapítása, hogy az innovatív tevékenységet alapvetően befolyásolta vállalkozások mérete. Amíg a kétszázötven fős vagy annál nagyobb cégek közel 60 százaléka volt innovatív 2006-2008 között, addig a közepes méretű vállalkozásoknak nem egészen egyharmada, az ötven főnél kevesebbet foglalkoztatóknak pedig 16 százaléka.
Negatívan befolyásolja az innováció magyarországi átlagát az építőipar, ahol mindössze 6,1 százalék az innovatív vállalkozások aránya. Ez kedvezőtlenül hat a nemzetgazdasági átlagra is, hiszen a cégek több, mint egyötöde az építőiparban működik. Ezzel szemben a kutatást alaptevékenységként végző cégek kiemelten nagy hányada, 66 százaléka innovatív, de miután nemzetgazdasági súlyuk nem jelentős, nem tudják ellensúlyozni az építőipar okozta negatív hatást - fejti ki a tanulmány.
A szolgáltatói szektoron belül a pénzügyi tevékenységet folytató cégek között kiemelkedően magas az újítást bevezető vállalkozások részesedése. Az innovatív vállalkozások átlagosan több mint egyharmada, a nagy cégek közül minden második egyaránt bevezetett új terméket és eljárást a vizsgált időszak alatt - húzza alá a KSH.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








