A Malév sikeresen bevezette az Amadeus DCS járatkiszolgáló rendszert, mely egyaránt előnyös az utasoknak és a személyzetének, hiszen a korszerű alkalmazással leegyszerűsödik, illetve felgyorsul az utasok repülőtéri kiszolgálása. Az utazóközönség az új online check-in rendszert is használatba vehette, melynek egyik nagy előnye például, hogy továbbúti járatokra is engedélyezi az utaskezelést, valamint az utasfelvétel folyamata egyszerű és könnyen áttekinthető. A Malév tavaly indította az Amadeus Altéa utaskiszolgálási platformra való átállást, melynek tavalyi első állomásaként az online foglalási rendszer motorját újította meg - közölte ma a légitársaság.
A Malév július 6-án, budapesti bázisán teljes egészében áttért az új generációs Amadeus Altéa utaskiszolgáló szolgáltatási platformra. A felkészülés idején áprilistól kezdődően több száz, az utas- és járatkiszolgálásban érintett dolgozó részesült képzésben a Malév Ground Handlingnél. Az első két hét tapasztalati alapján megállapítható, hogy az átállás zökkenőmentesen történt, ami a nyári csúcsforgalomra való tekintettel - amikor naponta több tízezer utas repül a Malév járataival - különösen fontos.
Az átállás napjától a Budapestről induló utasok új online és kioszk check-in alkalmazásban is kezdeményezhetik a check-in tranzakciókat. Az online check-in rendszer nagy előnye a korábbival ellentétben, hogy a továbbúti járatokra is engedélyezi az utaskezelést.
A check-in automata alkalmazás is gyorsabban, megbízhatóbban működik az előzőnél. Az utasfelvétel folyamata egyszerű és könnyen áttekinthető. Lehetőség nyílik akár csak a beszállókártya kinyomtatására, ha az utas már az Interneten bekezelt, de nyomtató hiányában nem volt alkalma a beszállókártyáját kiállítani.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








