8 °C Budapest

Erste Bank: aktualizált jelzáloghitelezési szabályok

2010. július 6. 12:32 2 perc

Az időközben megjelent jogszabály-tervezet és a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott érdemi információk alapján az Erste Bank Hungary Nyrt. továbbra is nyújt deviza alapú, részben vagy egészben ingatlanra alapított jelzáloggal fedezett hiteleket mikrovállalkozásoknak.

A folyamatban lévő lakossági ügyleteknél azokban az esetekben, ahol már döntés született a hitelről, ott a döntésnek megfelelően továbbra is devizában nyújtja a kölcsönt a bank, amennyiben a szerződéskötésre a jogszabály hatályba lépéséig sor kerül.

A jogszabály tervezet alapján az új szabályozás a gazdasági társaságokra és egyéni vállalkozókra nem vonatkozik, így a mikrovállalati ügyfélkörben 2010.07.06-tól a korábbi korlátozások feloldásra kerülnek (a természetes személyekből kivételként a jogszabály csak az egyéni vállalkozókat említi, ezért a korlátozások az őstermelőkre és az adószámmal rendelkező magánszemélyekre továbbra is érvényben maradnak).

Azon deviza lakossági kölcsönigények esetében, melyekre vonatkozóan 2010. július 1. előtt már megszületett a pozitív döntés, ott a bank változatlanul devizában nyújtja a kölcsönt, amennyiben a szerződéskötésre a jogszabály hatályba lépéséig sor kerül.

Azon deviza lakossági kölcsönigények esetében, melyekre vonatkozó kérelmet a bank 2010. július 1. előtt már befogadta, de a hitelügylet kapcsán még nem született döntés, ott már forintban fog történni a hitelbírálat és pozitív döntés után kizárólag forintban bocsájtja az ügyfél rendelkezésére a kölcsönt a bank.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Erste Bank Hungary lakossági ügyletek esetében 2010. július 1-től továbbra sem fogad be forinttól eltérő devizanemű jelzáloghitelre vonatkozó új hiteligényt.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?