Átverték az üzletláncok a vásárlókat: kamu volt a bioruha?

Pénzcentrum
2010. január 29. 19:02

A H&M, a C&A és a Tchibo olyan pamutot is felhasznált úgynevezett "ökokollekciókhoz", amikhez a növényeket bizony genetikailag módosított magokból termesztették - írja a velvet.hu.

A Financial Times német kiadásának információi szerint a szennyezett anyag Indiából érkezett, ahonnan egyébként világviszonylatban a biopamut fele származik. Sanjay Dave, az APEDA, az illetékes indiai hatóság vezetője szerint már 2009-ben felfedezték, hogy óriási mennyiségben került olyan biopamut a piacra, ami genetikailag módosított növényekből származik.

Állítása szerint pénzbüntetést róttak ki azokra ökológiai minősítéssel foglalkozó cégekre, akik felelőssé tehetőek az ügyben. Így többek közt bírságot kapott a Control Union is, ami a fent említett cégek által felhasznált biopamutot is bevizsgálja és minősíti. Monika Buening fogyasztóvédelmi szakember a Frankfurter Rundschaunak [4] elmondta, hogy szerinte a divatházak, ruházati cégek nem ellenőrzik megfelelően a keletről érkező árut, és az érintett márkáknak azonnal intézkedniük kellene valamit a történtek miatt. Lothar Kruse, egy bremenhaveni független labor szakembere szerint az általuk vizsgált minták harminc százalékában találnak GM-szervezetekre utaló nyomokat. Az APEDA által megbüntetett cégek érdemben nem reagáltak a FTD megkeresésére.

Míg a Tchibo vizsgálódik az ügyben, a H&M szóvivője az AFP-nek azt nyilatkozta, hogy már tavaly szembesültek a helyzettel, és elismerte, hogy esetleg kerülhetett hozzájuk az ominózus pamutból. Eközben a cég egy másik állásfoglalásában az áll: semmi okuk nincs azt hinni, hogy genetikailag módosított pamutból varrták az ökokollekció darabjait.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13