A válság és a fogyasztáscsökkenés átrendezi némiképp a borfesztiválok piacát is - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Zilai Zoltán, a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kht. ügyvezető igazgatója.
A budai várban a napokban kezdődött a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál. A rendezvényt immár tizennyolcadik alkalommal lebonyolító cég vezetője, Zilai Zoltán szerint a kiállítók alaposabban megfontolják, hol és milyen kínálattal jelenjenek meg, mi fér bele a költségvetésükbe.
Egy-egy rendezvényen a részvétel 150-200 ezer forintos költséggel jár, amit csak elvétve fedez a helyszíni értékesítés, inkább csak a hosszabb távú marketinghatásokkal együtt lehet pozitív a szaldó. A most zajló várbeli fesztivál az idén is teltházas lehet, ugyanakkor több, eddig rendszeresen jelentkező kiállító is lemondta a megjelenést.
Földesi Gyula, a Budafoki Borfesztivált részben szervező Budafoki Borút Egyesület titkára elmondta: a forgalom csökkenésére számítanak, ha a 2008-as 10-15 százalékos plusz után sikerül nullszaldóval vagy minimális veszteséggel zárni a pincészeteknek a rendezvényt, már sikerként lehet elkönyvelni.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







