Bezárt öt Subway étterem

Pénzcentrum
2009. szeptember 9. 09:47 1 perc

Öt egységét zárta be idén a szendvicseket kínáló Subway, a döntést azonban nem a válsággal indokolták. A bérleti díjak túlzott nagysága miatt költözik el több étterem is, az öt közül 3 újranyit 2010-ben, valamint további négy egység nyitása is tervben van - írja a Napi Gazdaság.


Öt egységét zárta be idén a Subway amerikai étteremlánc, mely Magyarországon elsősorban szendvicseket kínál. A bezárásokat nem a recesszióval indokolták, ezek zömében működési költségekkel függnek össze, a múltban nem mindig sikerült a legelőnyösebb feltételeket kialakítaniuk az üzemeltetőknek. 

Néhány üzlet esetében a bérleti díjak a régiós áltag két-háromszorosát tették ki. Emiatt kerül új helyre a Károly körúti étterem, de a Napi Gazdaság információi szerint a nemrég bezárt Móricz Zsigmond körtéri is bérleti szerződés körüli problémák miatt költözik. A bezárt öt üzlet közül három új helyszínen 2010-ben újra megnyitja kapuit, míg négy további egység fejlesztési fázisban van, ezek közül egy Budapesten, egy pedig Debrecenben kap majd helyet. Egy Subway-egység megnyitása 80-120 ezer eurós befektetést igényel.

KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?