11 °C Budapest

Bravúros akció: kiszagolta a kutya a drogot -galéria

2009. szeptember 2. 10:32

4,5 kilogramm heroint találtak tegnap egy autóban a VP munkatársai a tompai határátkelőnél. Egy drogkereső kutya is a segítségükre volt.

A tompai Vám- és Pénzügyőri Hivatalnál jelentkezett belépésre tegnap egy szerb férfi osztrák rendszámú Mercedes Benz típusú személygépjárművével. 

A férfi úgy nyilatkozott, hogy bejelenteni való árut nem visz magával. A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban kockázatelemzés alapján, kábítószer-kereső kutya közreműködésével tételes vámvizsgálatot tartottak.

 

A pénzügyőrök gyanúja és a kutya szimata eredményhez vezetett, hiszen a jármű hátsó lökhárítója mögötti gyári üregből, valamint a csomagtér jobb oldali kárpitja alól 16 csomag, összesen 4,5 kg heroin került elő.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A vámhatóság a 25 millió forint értéket meghaladó kábítószer-szállítmányt lefoglalta, a szerb sofőr ellen pedig - őrizetbe vétele mellett - visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 19. hétfő
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?