Bár egyre biztatóbb makrogazdasági mutatók látnak napvilágot, a hitelválságnak még koránt sincs vége. Erre utal, hogy a cégek közül aki csak tud, készpénzt halmoz fel.
Az Association for Financial Professionals legfrissebb felmérése arról árulkodik, hogy az amerikai vállalatok szerint még bőven tart a hitelválság. A most megjelent adatok szerint a cégek csaknem háromnegyede, 72 százaléka hitt a készpénz erejében az idei év első hat hónapja során.
A válaszadó 30 százaléka szinten tartotta a készpénz-állományát, míg 42 százalék növelte azt. Sajnálatos módon épp azokban a vállalatokban csökkent jellemzően a készpénzállomány, amelyek besorolásuk miatt már amúgy is nehezebben juthatnak hitelhez.
Hiába a kormányzati törekvések a hitelhiány enyhítésére, és hiába a statisztikák, melyek a hitelpiac javuló tendenciáiról számolnak be, a megkérdezettek több mint fele, 59 százaléka érezte úgy, hogy a hitelhez jutási esélyeik nem változtak különösebben 2009 eleje óta. A hitelfelvételi esélyei 27 százaléknak romlottak, 14 százaléknak pedig javultak. A válaszadók kétharmada szerint év végéig nem is várható változás ezen a téren.
A felmérés szerint a gazdasági válság felfordulása miatt már most jelentős változások tapasztalhatók a magánszemélyek és vállalatok hiteligénye, illetve befektetési stratégiáiban. Mivel továbbra is sokan hisznek a kemény hitelfeltételek fennmaradásában, a jövőben is konzervatív, biztonságra játszó befektetési formák túlsúlya maradhat fenn.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Olaf Scholz igazságbeszéde a Bundestagban: nehéz idők jönnek
- A változások a helyi lakosok érdekeit szolgálják – Balogh Samu az új, fizetős budapesti parkolási zónákról
- Életben lévő magyar túszról érkezett információ az izraeli hatóságoktól – videó
- Durva bánásmódra panaszkodnak az izraeli fogságból szabaduló palesztin foglyok
- Vlagyimir Putyin éles hangú üzenetet küldött a világnak
- Olimpiai bajnok jobbátlövő érkezik a Debrecenhez
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


