Lánctartozások: a legutolsó alvállalkozót fizetnék ki legelőször

Pénzcentrum
2009. május 8. 09:47 2 perc

A kiemelt beruházások után immár az összes építési beruházásra kiterjeszti az első gyorsító csomag elemeit a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium által összeállított törvényjavaslat - mondta Szaló Péter, a tárca szakállamtitkára.

A jogszabálytervezet középpontjában a kivitelezésben részt vevők kötelező, kamarai szakmai regisztrációja, illetve a lánctartozások visszaszorítása áll, utóbbit építtetői fedezetkezelő beiktatásával oldanák meg. A jövő hét elején parlament elé kerülő csomagot a várakozások szerint még a tavaszi ülésszakban elfogadják, ezt követően az év közepétől, több lépcsőben léphet hatályba.

A fedezetkezelő rendszer bevezetése a még finomításra váró végrehajtási szabályokkal együtt 2010 januárjától várható. A rendszer lényege, hogy az építtető és a vállalkozó kivitelező között álló fedezetkezelő biztosítja a szerződés teljesítését, és azt, hogy a vállalási díjat a kivitelező rendben megkapja. A fedezetkezelő először a folyamat végén álló alvállalkozót fizeti ki akkor, ha az építési naplóban a műszaki ellenőr igazolja a teljesítést. Ha az alvállalkozó felett lévő vállalkozó vitatja a teljesítést, a fedezetkezelő mindaddig nem fizet, amíg a felek meg nem állapodnak.

A fedezetkezelő kizárólagos rendelkezése alatt álló, elkülönített számlán az építtetőnek előre el kell helyezni a szerződés ellenértékét. Állami és uniós közberuházásoknál 90 millió, magánberuházásoknál 1,5 milliárd forint feletti beruházási értéknél lesz kötelező a beiktatása. A rendszer működtetési költsége a beruházási érték 1,5 %-a. Állami projekteknél a Magyar Államkincstárat bízzák meg a feladattal.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?