Jamie Oliver nemrég helyet kapott az egyik bulvárlap listáján, melyen a leggazdagabb briteket vette sorra. A jóképű sztárszakács hihetetlen vagyonra tett szert, és folyton újabb üzleteken töri a fejét.
40 millió fontos, azaz mintegy 13 milliárd forintos vagyonával Jamie Oliver ott szerepel a leggazdagabb britek között. A mindenki számára viszonylag könnyen elkészíthető ételeket bemutató, laza stílusáról és jóképűségéről ismert 34 éves TV-s sztárséf nem csak műsoraival, DVD kiadásaival és szakácskönyveivel ért el ekkora sikereket, hanem edényeket, késeket és fűszerkeverékeket is el lehet adni nevével és arcával. Sőt, már két saját étteremmel is büszkélkedhet.

Fotó: blisstree.com
A hírek szerint a sztár most nem kisebb céggel fogott össze, mint a Churchill kerámiagyárral: a vállalat az egyik legismertebb gyártója és forgalmazója a minőségi porcelán-és kerámiatermékeknek, étkészleteknek.
A vállalat szóvivője szerint a cél az, hogy a Jamie nevével fémjelzett termékekkel egy még jelentősebb részesedést szerezhessenek a brit piacon. Nem titkolt céljuk, hogy egy új, fiatalabb vásárlói réteget célozzanak meg az akcióval.
Ugyanakkor állítólag maga a sztárséf is részt vesz majd néhány új kollekció tervezésében.
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
Csillagászati összeget fizettek Bajnai Gordon cégéért: ez a leggazdagabb magyarnak se lenne aprópénz
A vállalat a tőzsdén kívüli, alternatív intézményi befektetések piacának egyik legfontosabb szereplője.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








