A néhány éven belül Budapesten megépülő legnagyobb kínai vállalatok európai bemutatóközpontja hozzájárulhat az illegális kereskedelem, így a józsefvárosi piac felszámolásához is.
A józsefvárosi piac kereskedelmi jelentősége egyre csökken ugyan, mégis rendíthetetlenül ellenáll a bezáratásnak, illetve a szabályos keretek közé szorításnak.
Egyelőre még tart a február 21 - március 5-e között, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és számos egyéb hatósággal közösen levezényelt akciósorozat értékelése. Ennek során szinte heti rendszerességgel keresték fel a piacot, 367 esetben intézkedtek, 70 millió forintnyi bírságot szabtak ki, és csaknem 20 embert állítottak elő.
Az NFH szóvivője elmondta, esetükben 100 százalékos volt a kifogásolási arány, vagyis az ellenőrzések során minden kereskedőnél találtak szabálytalanságot. Ettől az évtől azok a kereskedők is büntethetők, akik az ellenőrzés elkerülése érdekében zárják be üzleteiket, ami a kínai piacon bevett gyakorlat volt korábban.
A piac sorsa azonban továbbra sem tisztázott, a Józsefvárosnak erre nincs konkrét elképzelése, mivel a terület a MÁV és az állam tulajdona. Változást hozhat azonban, ha néhány éven belül megépül a másfél - kétezer kínai cég európai bemutatóközpontja. Budapest egyébként Londont és Belgrádot szorította maga mögé a központ helyszínéért folyó versenyben.
Sok céges ajándék végzi a fiók mélyén: hogyan válasszunk olyat, amelynek valóban örülnek a kollégák?
Egy céges ajándéknál könnyű melléfogni: a sokadik logózott toll vagy notesz gyakran nem jelent valódi értéket a munkatársaknak és üzleti partnereknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







