39 °C Budapest

Európai Kis- és Középvállalkozások Hete 2009!

2009. március 11. 11:30

Európai Kis- és Középvállalkozások Hete 2009 címmel indít rendezvénysorozatot az Európai Bizottság. Ennek a nagyszabású, összeurópai programnak a keretében több mint 200 kkv-kal kapcsolatos és kkv-knak szóló programra kerül sor 2009. május 6-14. között az EU tagországokban.

A KKV-hét egyike az európai kisvállalkozói intézkedéscsomagot (Small Business Act) végrehajtó intézkedéseknek, amely a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos első átfogó szabályozási keret az Európai Unió és tagállamai számára.

Az Európai KKV-hét céljai:

Tájékoztatás: információ szolgáltatása és terjesztése azzal kapcsolatban, hogy az EU és az egyes nemzeti hatóságok milyen segítséget kínálnak a kisvállalkozásoknak.

Támogatás: partneri kapcsolat kialakítása az EU és a kis- és középvállalkozások között, hangsúlyozva, hogy a versenyképesebb KKV-k Európát is erősebbé tehetik, továbbá hogy az EU kész tanáccsal és támogatással szolgálni e vállalkozások számára.

Inspiráció: a meglévő kis- és középvállalkozások ösztönzése látókörük kiszélesítésére és vállalkozásaik továbbfejlesztésére, illetve kiterjesztésére.

Megosztás: a vállalkozással kapcsolatos vagy vállalkozói ötletek és tapasztalatok megosztása.

Bátorítás: a fiatalok meggyőzése arról, hogy a vállalkozói létforma vonzó karrierlehetőség.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A rendezvénysorozat a vállalkozói létforma népszerűsítése mellett tájékoztatni kívánja a vállalkozókat az európai és nemzeti szinten rendelkezésre álló támogatásokról, illetve segítséget kíván nyújtani a vállalkozásalapításhoz, az egyes tevékenységek továbbfejlesztését szolgáló új ötletek feltárásához, továbbá a személyre szabott információk és támogatási lehetőségek felkutatásához.

Magyarországon mintegy 30 konferenciára, szakmai találkozóra, konzultációra, tréningre kerül sor az ország különböző városaiban, régióiban. A program keretében tartandó hazai rendezvényeket a regionális kereskedelmi és iparkamarák, szakmai érdekképviseleti és gazdálkodó szervezetek hívják életre.

További információkért látogasson el a rendezvény EU honlapjára!

Forrás: Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 30. 07:01