11 °C Budapest

250 év után megszűnik a pécsi kesztyű!

Pénzcentrum
2009. február 17. 09:30 1 perc

Csaknem 250 évnyi működés után bezár az egykor több száz dolgozót foglalkoztató Pécsi Bőrgyár Zrt. A gépek és berendezések nagy réséz már eladták, napokon belül az utolsó alkalmazottak is távoznak a cégtől.

Az ország egyik legnagyobb múltú, 1762-ben megalapított üzemét 1993-ban alakították részvénytársasággá. Három évvel később a cég a felszámolás sorsára jutott, ám működőképességét sikerült megőrizni. A reorganizációt követően a társaság kisebb kapacitással de tovább termelt, ám hamar kiderült, hogy a hatalmas, szinte a belvárosban működő korszerűtlen épületekben nem lehet gazdaságosan bőrgyárat üzemeltetni.

A cég hatalmas területeinek egy részét ugyan fokozatosan eladogatták, ám az így befolyó összegek csak az agóniát hosszabbították. A cég időközben folyamatosan megvált a gépeitől is. Ráadásul nemrég az a spanyol tulajdonban lévő cég is lehúzta a rolót, amelyik ugyancsak bőrgyártással foglalkozott és évek óta a társaságtól bérelt ingatlanokat. A Pécsi Bőrgyár Zrt. 2007 végén, 2008 elején még mintegy 50 dolgozót foglalkoztatott, ám már rájuk sem volt szükség. A mára megmaradt néhány ember jobbára csak a készletek kiárusításával foglalkozik, s közülük a jövő hónapban az utolsó lényegében "lekapcsolja a lámpát".

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?