14 °C Budapest

Most ért ide a csődhullám: januárban 1400 cég került bajba!

Pénzcentrum
2009. február 2. 15:45

2009 első hónapjában egy híján 1400 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást Magyarországon. Ez minden idők legrosszabb havi adata - derül ki az Opten céginformációs szolgálat közleményéből. A felszámolások száma meredeken emelkedik, így a cég elemzése szerint idén minden bizonnyal több mint 17 000 társaság jut erre a sorsra.

"Nem kérdés, ez a csődhullám kezdete - jelentette ki Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója, miután a társaság megjelentette havi rendszeres statisztikáját az előző hónapban felszámolás és végelszámolás alá kerülő cégekről. Eszerint januárban 1399 cég ellen indult felszámolási eljárás: ilyen sok céggel egyetlen hónap alatt eddig soha nem volt fizetésképtelenségi probléma Magyarországon. 2008-ban egy év alatt összesen 11 500 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást, azaz havi átlagban az ezret sem érte el az adósság súlya alatt bedőlő cégek száma. Az eddigi legrosszabb hónap tavaly november volt, akkor 1166 céget számoltak föl, míg korábban sosem érte el a havi érték az ezres nagyságrendet.

A stratégiai igazgató szerint a felszámolások számának növekedése idén biztosan meghaladja az 50 százalékot, ez pedig 17 000 felszámolást jelent a tavalyi 11 500-zal szemben. Ennek a becslésnek a kockázata felfelé nagyobb, mint lefelé, így a stratégiai igazgató szerint a 20 000 felszámolás sem kizárt. "Sajnos a magyar vállalkozások szerkezete nagyon kedvez a dominóhatás bekövetkezésének, hiszen a rendkívül alacsony nyereséghányad és a kis tőkeerő mellett könnyen bekövetkezik a likviditási válság a cégek életében" - véli az Opten stratégiai igazgatója. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy sok cég egy lábon áll, akár termékszerkezetét, akár megrendelőinek számát nézzük.

Az Opten adatai szerint januárban 970 céget szüntettek meg tulajdonosaik végelszámolás útján. Tavaly havonta átlagosan 810 céget számoltak fel tulajdonosaik - ez is nagyon magas szám, de a növekedés üteme korántsem akkora, mint a felszámolásoknál. "Ez azt támasztja alá, hogy nem lehet minden végelszámolásra fizetésképtelenségi problémaként tekinteni, hiszen ha ez igaz lenne, akkor a felszámolásoknak és végelszámolásoknak nagyjából egyforma ütemben kellene emelkedniük" - értékelte a helyzetet Csorbai Hajnalka.

Januárban decemberhez hasonlóan sok - összesen 4380 - céget alapítottak Magyarországon, de a törölt cégek száma most először meghaladta az újonnan bejegyzettekét, így januárban csökkent a működő cégek száma. "A cégalapítási kedv ennek ismeretében is meglepő, hiszen az adóváltozások mostanában nem ösztönöznek vállalkozás alapítására" - véli az Opten stratégiai igazgatója.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem