A költségcsökkentés drasztikusabb lépése, a csoportos létszámleépítés után, vagy helyett a cégek idén a karácsonyi rendezvényekre, szuvenírekre fordított összegeket is erősen megcsapolják - írja a Világgazdaság.
Az üzleti partnereknek adott céges ajándékok értéke átlagosan 10-20 ezer forintba kerül, idén azonban ennél 30-50 százalékkal is kevesebbet költenek egy-egy tárgyra, és még a legnagyobb vállalatok is maximum 10 millió forintot szánnak év végi ajándékokra, rendezvényekre.
Hogy a cégről alkotott kép mégse csorbuljon annyira, sokan rendezvények helyett karitatív célokra fordítják a pénzt, így tesz például a Wienerberger Téglaipari Zrt. is, amely a korábbi évek szokásaival szemben, amikor is színházba, vagy koncertre hívta üzleti partnereit, idén a gödöllői négyes ikrek családját támogatja kedvezményes téglavásárlási lehetőséggel.
A Danubius Hotels Group ezzel szemben idén csak üdvözlőlapot küld partnereinek, azt is csak e-mailben, az elkülönített összegből pedig a Heim Pál Gyermekkórház számára vettek készülékeket.
Sok állami cég is úgy döntött, idén nem költ karácsonyi rendezvényekre, így a Magyar Villamos Művek Zrt., a Szerencsejáték Zrt. és a MÁV is törli rendezvényeit.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezt a jelenséget erősíti meg a rendezvényszervezéssel is foglalkozó IBUSZ Utazási Irodák Kft. ügyvezetője is, aki szerint a vállalatok közül sokan a tavalyi összeg feléért szeretnének év végi partit adni, de leginkább a bankok fogják vissza az erre a célra fordított kiadásokat, így a Volksbank Zrt. sem ad idén külön céges partit, helyette az év közepétől tart rendszeres partneri összejöveteleket.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







