Új vállalkozás indult útjára, melynek segítségével egy ritkaságon repülhetünk egy kis égi sétára.
A san franciscoi Airship Ventures Zeppelin NT, mint azt a neve is mutatja a világon jelenleg 3 zeppelin léghajó közül az egyik segítségével utazást ajánl a vállalkozó kedvűeknek.
Az indulás igen érdekes volt, mivel a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) nem rendelkezik a léghajókra vonatkozó szabályozással, így a vállalkozás beindításakor személyesen kellett velük konzultálni az üzemeltetés feltételeiről.
A tulajdonos, Alexandra Hall még akkor találta ki, hogy léghajós sétautakat kellene szervezniük, mikor a férje Németországban kipróbált egyet. A pozitív élményen felbuzdulva 2007 márciusában meg is rendeltek egy Zeppelin NT-t potom 15 millió dollárért (3 milliárd forintért) vásárolták meg.
A léghajó végül múlt héten érkezett meg, s a tervek szerint már ebben a hónapban elkezdik az utasok szállítását a Szilícium-völgy és San Francisco között, illetve a Napa völgy körül. A profitabilitást viszont nem bízták a véletlenre, elég borsos áron kínálják az élményt, óránként 500 dollárt (102 ezer forintot) kell fizetni.








