A külgazdasági kerekasztal intézményének fenntartását, rendezvényeinek folytatását, rendszerességük, témaköreik, kompetenciáik meghatározását is tartalmazza az a javaslatcsomag, melyet az idei év tavaszán a tanácskozás-sorozat lezárultával dolgoztak ki a szereplők - írja a Világgazdaság.
Az év végére, vagy a jövő év elejére ezen kívül cél még egy nemzetközi konferencia megszervezése is, s számos olyan javaslatot is tartalmaz a csomag, amely a tervek szerint hamarosan a kormány elé kerül.
A kerekasztalon a szereplők (ITD Hungary, Eximbank, Mehib, szakmai szövetségek és külső szakértők (MTA, VKI, MFB Zrt., Innostart) továbbá 5-6 kisvállalkozó) között egyetértés mutatkozott abban a tekintetben, hogy tudatosítani kell, hogy a hazai kkv-k nemzetköziesítésének elősegítése a gazdaságfejlesztés kiemelt célterülete, amely összehangolt intézkedést és együttműködést sürget a kormányzat és a magánszféra részéről.
Ehhez pedig koncentrált eszközök kellenek, melyekhez pedig elengedhetetlen a kkv-k helyzetének feltárása, s konkrét gazdaságpolitikai intézkedések megfogalmazása ajánlás formájában. Ezek között vannak olyanok amelyek a már meglévő lehetőségek, források finomhangolását tűzik ki célul, s olyanok is, melyek itthon teljesen új megközelítést alkalmaznak.
Utóbbi például a kkv-k exportkapacitásának feltárása, konkrétan, cégre és relációkra is lebontva. Több felvetés is érinti a kkv-k munkatársaik felkészítését, így javasolják a menedzsmentképzést, a műszaki rendszer-integrátori programot, s a határidős üzletekre való felkészítést is. Nagy hangsúlyt kap a kkv-k önszerveződése is, így javaslatot kívánnak tenni ezek létrehozásának támogatására azzal azonban, hogy vállalati kezdeményezésre és pénzügyi részvételre is szükség van a kkv-k részéről.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







