10 °C Budapest

Egyszerűbb dolga lehet a cégeknek - Száműzik a TEÁOR-t

Pénzcentrum
2008. augusztus 29. 08:15

Az igazságügyi tárca a statisztikai kód (TEÁOR) használatának egyszerűsítését javasolja - írja a Népszabadság.

A tárca javaslata szerint legkésőbb 2008 novemberéig hatályba kell lépnie a TEÁOR-ra vonatkozó új szabályozásnak, amelyet egy törvényjavaslatban oldanának meg. Az új törvény egy sor helyről száműzné a kódokat. Így A TEÁOR-kódokat a jövőben szinte csak a vállalkozások működésével összefüggő statisztikai számbevétel céljából alkalmaznák. Az adóhatóságnak a fő- és melléktevékenység megnevezését továbbra is TEÁOR-kódnak megfelelő részletezettséggel kellene bejelenteni, azonban elektronikus úton, a vállalkozás számára tényleges adminisztratív terhet nem okozó módon.

A cégtörvényből kihúznák azt az előírást, miszerint ha a gazdasági társaság alapítói szerződésmintát alkalmaznak, kötelesek a főtevékenységet TEÁOR-részletezettséggel meghatározni. Ugyanígy megszűnne a cégjegyzékben a főtevékenység TEÁOR kódjának kötelező rögzítése is. Módosítanák az egyéni vállalkozásról szóló törvényt és kormányrendelet is: a jövőben az egyéni vállalkozói igazolványban, illetve a vállalkozói nyilvántartásba sem kerülnének be a statisztikai és szakmakódok, és hatályon kívül helyeznék azokat a jogszabályokat is, amelyek előírják a TEÁOR-kódok használatát a cégek és az egyéni vállalkozók kérelmeiben, pályázati nyomtatványaiban, a vállalkozásoknak kiadott hatósági engedélyekben.

A jogszabály rögzítené, hogy a TEÁOR módosítása önmagában nem adhat okot egy vállalkozás korábban jogszerűen kiadott hatósági engedélyének felülvizsgálatára, módosítására, esetleg bevonására. Így azok a vállalkozások, amelyeket az elmúlt hónapokban a TEÁOR-kód módosulása folytán joghátrány ért - például a statisztikai kód változása miatt visszavonták az amúgy érvényes hatósági engedélyeit, vagy szűkítették az engedély hatályát - az elfogadásra kerülő törvény hatálybalépését követő 90 napon belül illetékmentesen kezdeményezhetik a korábbi állapot helyreállítását.

Amennyiben a cégeknek mégis nyilatkozniuk kell a TEÁOR-ról, úgy ezt az adóbevallással együtt tehetik majd meg, a hatóság által kellő időben rendelkezésükre bocsátott elektronikus nyomtatványon - költség- és illetékmentesen. A jelenlegi függő helyzetet a tárca úgy oldaná fel, hogy a vállalkozások a 2009-ben teljesítendő adóbevallással egyidejűleg nyilatkoznának fő tevékenységük TEÁOR-kódjáról.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem