A Lízingszövetség évek óta küzd azért, hogy az uniós pályázatokon Magyarországon is igénybe lehessen venni a lízing társfinanszírozást, csakúgy, mint az EU többi tagállamában. Most, hogy az illetékes EU bizottság is megerősítette a lízing alkalmazásának lehetőségét, a GKM és az FVM is zöld lámpát ad ennek a finanszírozási formának.
Rövidesen a hazai támogatási rendszerben is lehetőség lesz a kis- és középvállalkozások számára legalkalmasabb finanszírozási eszköz, a zártvégű pénzügyi lízing alkalmazására az EU pályázatokon. A Lízingszövetség ígéretet kapott a GKM és az FVM illetékeseitől, hogy az Európai Uniós szabályozás adta lehetőséget kihasználva a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban résztvevő projektek esetében a hazai támogatási rendszer is elfogadja a kis- és középvállalkozások számára lényeges finanszírozási formát.
"Több tárgyaláson is felvetettük az FVM-ben, hogy a mezőgazdasági gépekre vonatkozó uniós pályázatok kiírásakor fontolják meg a lízing társfinanszírozás lehetőségét, hiszen az az EU-ban elfogadott, kedvelt finanszírozási forma." - hangsúlyozza Lévai Gábor, a Lízingszövetség főtitkára. A lízing társfinanszírozás elsősorban azoknak a leginkább rászoruló, tőkeszegény kisvállalkozásoknak kedvező forma, amelyek méretük miatt kiesnek a hitel alapú finanszírozásból, így elesnének a fejlesztési forrásoktól.
Az FVM felismerve ezt a lehetőséget, levélben kért állásfoglalást az EU illetékes bizottságától. "Az EU Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóságának vezetője Jean-Luc Demarty megerősítette a lízing használatának elfogadottságát, így azt az FVM is hamarosan lehetővé teszi a hazai pályázatokon" - erősítette meg Forgách Barnabás, az FVM szakállamtitkára.
A lízing konstrukció vitathatatlan előnye az uniós pályázatoknál a kis- és középvállalkozások számára, hogy itt maga az eszköz az ügylet fedezete, s a finanszírozott gép rendszerint kitermeli saját lízingdíját. Épp ezért nincs szükség más biztosítékra, elegendő akár alacsonyabb önerő, vagy lehetőség van hosszabb futamidőre.
"A lízing alkalmazásakor maga a támogatást nyújtó minisztérium is kedvezőbb pozícióba kerül, mivel a lízingbeadó -jogi helyzetéből adódóan - rendszeresen ellenőrzi a lízingtárgy jogszerű használatát. Éppen ezért az NFGM - amint arra Bajnai Gordon miniszter ígéretet tett - a GOP keretében meghirdetett pályázatokon is tervezik bevezetni. A támogató pozícióját és a megvalósított beruházás fennmaradását pénzügyi lízing esetén erősíti az a tény is, hogy a részben támogatásból megvalósult beruházás felett a támogatást elnyerő a lízing futamideje alatt korlátozott rendelkezési joggal bír, és a lízingbeadó - jogi pozíciójából adódóan - a lízingtárgy rendeltetésszerű használatát, állagát rendszeresen ellenőrzi, ezzel mintegy kiegészítve a támogató monitoring tevékenységét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A zártvégű pénzügyi lízingkonstrukció felhasználásával megvalósuló beruházások fennmaradásának esélye - hasonló üzletmenet mellett - lényegében megegyezik a bankhitel alapú finanszírozáséval. Pénzügyi lízingfinanszírozás esetén egyedi, speciálisan a lízingbevevőre, illetve a lízing tárgyára szabott feltételek érvényesülnek, szemben a banki hitelezési gyakorlattal. Bankhitel folyósításakor az adós a jelenlegi gyakorlat alapján másfél, kétszeres likvid biztosítékot köteles felmutatni.
Pénzügyi lízing esetén azonban a lízingtárgy maga testesíti meg a legfőbb biztosítékot a lízingbeadó számára, amelynek likviditása korlátozott. A lízingbeadó befektetésének megtérülése ezért elsősorban a lízingbevevő vállalkozás működőképességének fenntartásától és a lízingtárgy folyamatos és hatékony üzemeltetésétől függ. Erre való tekintettel a lízingbeadó a lízingszerződést csak a legvégső esetben mondja fel, hiszen a megvalósított beruházás fennmaradásához legalább olyan szoros gazdasági érdeke fűződik, mint magának a támogatott vállalkozásnak és a támogatónak.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








