7 °C Budapest

Új lehetőség a megerősödésre a GDP felét adó kkv-knak

Pénzcentrum
2008. július 11. 10:03

Az első negyedévben hozták nyilvánosságra az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottság vállalkozás- és kutatásfejlesztési albizottságának jelentését a kkv-k helyzetének alakulásáról 2003 és 2006. között, melyből kiderül, hogy a kkv-k termelik meg a magyar GDP felét.

Dr. Bába Ágnes, a K&H Csoport lakossági banki divíziójáért felelős vezérigazgató-helyettese az új finanszírozási módokról, amit a kkv-k speciális helyzetükben igénybe vehetnek, azt mondta:

"A bevezetőben említett jelentésből tudjuk, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások teszik ki a hazai vállalkozások 99,8 százalékát, s ők foglalkoztatják a nemzetgazdaság dolgozóinak 70 százalékát. Nem mellesleg ők termelik meg a bruttó hazai össztermék 50 százalékát. A nemzetgazdaság egészséges fejlődéséhez tehát elengedhetetlen, hogy a vállalkozások hozzájussanak a fejlődésükhöz szükséges forrásokhoz.

A K&H első hitelintézetként csatlakozott májusban az év elején indított Új Magyarország Mikrohitel Programhoz, mely a Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt. gondozásában fut. Így országos fiókhálózatunkon keresztül mi is megkezdjük az úgynevezett Mikrohitelek terjesztését, melyek nagyon fontosak abban a tekintetben, hogy segítenek szétosztani és felhasználni a kkv-k megerősödését szolgáló európai uniós támogatásokat. A beruházásra, vagy forgóeszköz célra is igényelhető Mikrohitel összegének felső határa 6 millió forint, maximum futamideje 5 év, a felszámított kamat igen alacsony, jellemzően évi 8,5-9%.

Fontos kiemelni, hogy az EU-ban először Magyarországon indult el az úgynevezett Jeremie program, amely uniós forrásokból igyekszik szélesíteni a mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeit. Az erre a célra szánt mintegy 200 milliárd forint 85 százaléka az EU Strukturális Alapjaiból származik, a többi 15 százalék pedig magyar költségvetési forrás. A források pénzügyi közvetítőkön, többek között bankokon keresztül jutnak el a kedvezményezett KKV-khoz.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Új Magyarország Program keretében nem csak a Mikrohitel program indul el 2008-ban, hanem a portfoliógarancia és a kockázati tőke program is. A portfoliógarancia programban szintén a K&H a Magyar Vállalkozásfejlesztési Zrt. partnere. A Portfoliógarancia Program lényege, hogy az MV Zrt. előre rögzített kockázatmegosztás mellett (legfeljebb a banki követelés 80%-áig) közvetlen kezességet vállal a pénzügyi közvetítők által kihelyezett - maximum 100 millió forint összegű - kisvállalkozói hitelekért."

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29