A BeTISZK VII. kerület Dohány utca 65. szám alatti, majd 3050 m2-es szakképző központja 12 kereskedelmi és közgazdasági szakközépiskola gyakorlatorientált képzéséhez nyújt infrastrukturális hátteret. A központi képzőhelyen - egy együttműködési megállapodás keretében - valós körülmények között működő bank üzemel, mely egyúttal gyakorló tanbankként is szolgál. Az új épületben a nagyobb szakmai rendezvények befogadására is alkalmas konferenciaterem mellett egy gyermekmegőrző is helyet kapott, amelynek célja a kisgyermekes szülők szakképzésbe való bekapcsolódásának segítése. A 2008 szeptemberétől működő gyakorlóhely nemcsak a szakképzésben résztvevőket, hanem különböző szolgáltatások biztosításával a környéken élőket is szolgálja majd.
"Valódi" bankként üzemelő tanbank, a kisgyermekes szülők szakképzését segítő gyermekmegőrző és egy új konferenciaterem is szerepel a létesítmény szolgáltatásai között.
A ma felavatott budapesti Belvárosi TISZK egyike annak a 16-nak, amely az I. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében létesült országszerte a foglalkoztatás növelése érdekében.
A korábbi Dohány utcai épület teljes rekonstrukciójával egy olyan, minden elemében korszerű központ jön létre, amely számos, új tartalmi és formai elemet visz be a magyar szakképzési rendszerbe: az oktatás valós munkahelyi körülményeket szimuláló környezetben történik majd. A közgazdasági, banki képzést fogja támogatni az a bankfiók, amely az országban egyedülállóként, mint "éles gyakorlóhely" fog működni. A bankban dolgozók munkájuk mellett mentorálással segítik a szakképzés gyakorlatorientált megvalósítását, így a diákok ténylegesen aktuális, piacképes ismereteket szerezhetnek. A gyakorlóbank a felnőttképzési és munkaerő-piaci igényeket, banki továbbképzéseket is szolgálni fogja. A mintaértékű kezdeményezés célja a gazdaság keresletének és a szakképzés kínálatának közelítése. A központi képzőhely valós piaci körülmények között működő egysége lesz a tanbolt, a call center és a könyvelőiroda is. A központi képzőhely mintegy 20, nem hagyományos oktatási termében összesen 460 gyakorlóhely került kialakításra, melyek informatikai hátteréül szolgáló hardver felszereltséget a legkorszerűbb szerver infrastruktúra, 100 asztali számítógép, laptop biztosítja megfelelő szoftverháttérrel és a teljes épületre kiterjedő WIFI hálózattal.
Azért, hogy a központi képzőhely által biztosított korszerű technikát eredményesen lehessen használni, közel 60 millió forint értékben, több mint 3000 tanórára készültek kompetenciafejlesztő taneszközök a közgazdasági, a kereskedelmi, az ügyviteli, valamint az informatikai szakmacsoportokra vonatkozóan. A Budapesti Gazdasági Főiskola, a TISZK tagiskolai gyakorló pedagógusok és külső pályázók által elkészített fejlesztésekben alapkövetelményként jelentek meg az új OKJ-s követelmények, az e-learning alkalmazások, a szakmai alap-, tanulási- és infokommunikációs készségek, illetve a vállalkozói és pénzügyi alapműveltség fejlesztése.
A most átadott központi képzőhely szakmai és technikai hátterével jelentős szerepet játszik majd a TISZK tagintézményeinek szak- és felnőttképzési struktúrájának átalakításában, a gyakorlati képzés minőségének és a munkavállalói alapkészségeknek a fejlesztésében.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








