Felhördült az üzleti élet, mikor meghallotta, miről szól az Európai Bizottság tegnap bemutatott szociális javaslatcsomagját. A különböző munkaadói érdek-képviseleti szervek és kamarák tiltakozását leginkább a csomag esélyegyenlőségi célú kezdeményezései váltották ki - tudósít a Világgazdaság.
A szóban forgó kezdeményezések előírnák az életkoron, vallási és hitbéli meggyőződésen, szexuális orientáción, vagy fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Ehhez hasonló tiltás uniós szinten csak a foglalkoztatás során létezett, Brüsszel ezt most már kiterjesztené a munkahelyen kívülre is.
Az üzleti élet képviselői azonban attól tartanak, hogy Brüsszel túlzásba viszi az esélyegyenlőséget, ami nagyon sokba fog kerülni a vállalkozásoknak. Az ingatlantulajdonosoknak tilos lesz például a bérlők között. A szupermarketek attól tartanak, hogy a vakok miatt Braille-írással is fel kell majd tüntetniük a termékek árát.
A kis boltoknak pedig rámpát kell majd építeniük. A bankok és biztosítók félelmei szerint az irányelv majd megtiltja, hogy az idősebb, vagy betegesebb ügyfelek esetében eltérő tarifákat alkalmazzanak. Vladimír Spidla szerint azonban az eltérő kockázatokon alapuló tarifakülönbségek fennmaradhatnak.
A bizottság igyekszik lehűteni a kedélyeket, Aurélio Cecilio szerint mindenképpen figyelembe veszik az arányosság elvét, vagyis nem lehet majd aránytalanul nagy terhet tenni a vállalkozásokra. Cáfolta, hogy a bizottsági javaslat az elbukott ír népszavazásra adott válasz lesz. A javaslatokról a következő hónapokban éles vita várható tehát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







