Társadalmi egyeztetésre bocsátja az NFÜ a "A fogyasztóvédelem társadalmasítása tudatos fogyasztói magatartás kialakításával" című (TÁMOP 5.5.6) pályázati kiírást, az egyeztetési időszak holnap kezdődik, s július 10-én zárul.
A pályázati kiírás alapvető célja a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek sajátos eszközeivel segíteni a hazai fogyasztók tudatos fogyasztóvá válását, ezáltal fogyasztói közérzet és közbizalom javulását - olvasható az NFÜ honlapján.
A fogyasztói közérzet javítása érdekében szükség van a fogyasztóvédelem széles körű társadalmi alapokra helyezésére, törekedve a mainál erősebb tudatos fogyasztói magatartás elősegítésére. A tudatos fogyasztók körültekintőbbek a vásárlásoknál, szolgáltatások igénybevételénél. A termékek kiválasztása alkalmával ismerik azokat a tájékoztató adatokat, amelyek figyelembevételével hozzák meg döntésüket. Képesek arra, hogy önállóan, közvetlenül is érvényesítsék jogaikat.
A társadalmasítás lényege a tudatos fogyasztóvá nevelés. A fogyasztók tájékoztatását és oktatását kell ösztönözni, támogatni, mert akkor érhető el az a tudatosság, mely alkalmassá teszi a fogyasztót érdekei védelmére. A fogyasztó biztonságának erősítését célzó oktatási tananyagot kell beépíteni az iskolai és iskolarendszeren kívüli képzésbe. Ezen keresztül a fogyasztók tisztában lesznek jogaikkal és kötelességeikkel, és ennek tudatában választják meg cselekedeteiket, vásárolnak termékeket, és vesznek igénybe szolgáltatásokat.
A fogyasztók érdekeit a piacgazdaság jelenlegi fejlettségi szintjén, a fogyasztói jogokat és érdekeket világosan meghatározó szabályoknak, és hatékonyan működő intézményeknek kell védeniük. A globális gazdasági együttműködés új veszélyforrások felbukkanásával jár, mely tovább növelte a fogyasztóvédelmi garanciák iránti igényt. A fogyasztás világát is alapvetően érintő új kihívásokra fogyasztóként is képessé kell tennünk mindenkit arra, hogy megállja helyét, sikeres, szuverén önvédelemre képes állampolgár legyen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az NFÜ felhívja a figyelmet, hogy a pályázati kiíráshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat július 10-ig a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban várja.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








