26 °C Budapest

Rajtuk Magyarország szeme - figyelni kell rájuk!

Pénzcentrum
2008. május 15. 11:21

Immár másodszor készült el az Üzlettárs magazin és a Coface közös, 100 kistigris címet viselő kiadványa. Az ennek kapcsán ma megrendezett sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy az alultőkésítettség, a gyűrűző nemfizetés, a nehézkes banki finanszírozás, valamint az irreálisan magas közterhek, a kiszámíthatatlanul változó szabályozói környezet és a negatívan megélt hivatalos ellenőrzések is megnehezítik a hazai kkv-k fejlődését.

Oláh Péter, a CE Üzleti Média Kiadó és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a kutatásban nem csupán adatokat elemeztek, hanem meg is kérdezték a kkv-kat. Hozzátette, az előző kutatáshoz képest romlott a helyzet, érezhetően nem javult a kkv-k helyzete.

Kőrizs Imre az Üzlettárs magazin főszerkesztőjének ismertetője szerint nem az uniós fogalommeghatározás alapján sorolták be a kkv-kat, hanem a hazai viszonyoknak megfelelő mérőszámot alkalmaztak, így a felmérés azokra a cégekre terjedt ki, akik az utolsó vizsgált évben 375 millió és 1,1 milliárd forint közötti árbevételt értek el. A felmérésben egyetlen visszatérő "tigris" találhatunk, a Szegedi Finomítót. Az elhullott tigrisek aránya 2-3%, ez az arány "természetesnek" tekinthető.

Dercze Tamás, a Coface Hungary országigazgatója szerint kiemelt fontosságú, hogy a kkv-szektorral foglalkozzunk, hiszen ezen szektor GDP-hez való hozzájárulása nálunk hozzávetőlegesen 50%. Az exporthoz a kkv-k hozzájárulása 20 % alatti, hiszen itt a multik leányai által generált export sokkal nagyobb szerepet játszik. A kkv-k a magyar foglalkoztatottak 65-70 százalékát alkalmazzák, amely arány bizonyos szektorokban ennél jóval magasabb is lehet. Dercze kiemelte, a magyar gazdaság számára létfontosságú, hogy ez a szektor jól teljesítsen.


A felmérés tapasztalatai alapján a kkv-k körében nagy a bizalmatlanság, nehéz adatokat szerezni, emellett jellemző a forráshiány. A listára kevés termelő cég került fel, csupán 15 százalék az arányuk.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Kőrizs Imre hozzáfűzte, a vállalkozások titkolózásának több oka is lehet, melyek közül a legfőbb a vagyonosodási vizsgálat, melyet a cégek egyfajta retorzióként élnek meg. Visszatartó erő emellett a piaci verseny is.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 2. csütörtök
Ottó
27. hét
Július 2.
UFO Világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?