A jelek szerint sikerrel érvel a Hitelgarancia Zrt. az EU-val folytatott tárgyalás során azért, hogy a kezességvállalásában megjelenő állami támogatásra az úgynevezett de minimis támogatások általános szabályai vonatkozzanak, és így akár 1-1,5 milliárd forint értékben is vállalhasson garanciát egy-egy cég hiteleire. A társaság aktív, kezdeményező szerepvállalásának köszönhetően a támogatás tartalom kiszámítására alkalmazott módszerét a Bizottság hamarosan transzparensnek minősítheti, így a cég mentesül a 390 millió forintos korlátozás alól.
Hosszas tárgyalások után az EU illetékes szervei rövidesen rábólinthatnak a Hitelgarancia Zrt. támogatás tartalom számítási módszerére, így a céget hamaros kivehetik a de minimis szabályoknak a kezességvállalásokat érintő korlátozásai alól. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Hitelgarancia Zrt. egy cégnek adható garancia plafonja 1,5 millió euróról, azaz mintegy 390 millió forintról 1-1,5 milliárd forintra emelkedik.
Az EU 2007-ben alakította át a tiszta verseny érdekében régóta élő úgynevezett de minimis szabályait, amelyek a vállalkozások állami támogatását voltak hivatottak korlátozni. A kamatkedvezmények és garanciavállalások csekély támogatás tartalma arra ösztönözte a tagállamokat, hogy hiteltámogatásokkal mozdítsák elő a nagyobb projektek megvalósulását. AZ EU a tagállami kiskapuk bezárása érdekében tavaly júniusban hatályba lépő új szabályozása ezzel szemben azt mondta ki, hogy a támogatást tartalmazó kezességvállalás értéke nem lehet nagyobb, mint másfél millió euró. A rendelet nyomán a Hitelgarancia Zrt. kezességvállalási plafonja egyik napról a másikra 800 millió forintról kevesebb, mint a felére csökkent.
A Hitelgarancia Zrt.-t rendkívül érzékenyen érintette a döntés, ezért átmeneti megoldásként csoportmentességet kért és kapott az EU-tól a kkv-k beruházási hiteleihez nyújtott garanciákra, majd intenzív tárgyalásokba kezdett az EU illetékes hatóságaival annak érdekében, hogy a támogatás tartalom kiszámításához alkalmazott eljárását az EU transzparensnek fogadja el. Az átláthatónak elfogadott módszer ugyanis mentesíti a garantőr intézményt a másfél millió eurós korlátozás alól. Az EU végül több tárgyalási forduló, illetve módosítás után várhatóan rábólint a Hitelgarancia által kidolgozott metódusra, így a társaság hamarosan megkapja a mentességhez szükséges határozatot.
"Nagyon fontos - nem elsősorban számunkra, hanem a vállalkozások és így az ország számára is - ez a csata, hiszen a Garantiqa termékcsaládban több olyan kezességvállalási konstrukciónk is van, amelyekkel 390 millió forintnál lényegesen nagyobb üzletek mellé is oda tudunk állni." - nyilatkozta Radnai György a Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból