Amikor fizetsz a fizetésért

Pénzcentrum
2008. március 5. 12:00

Devizában utazunk Amivel még csupán fenyegetik a lakossági ügyfeleket, nevezetesen, hogy a bankfiókban történő készpénzfizetésért díjat számolnak fel, a vállalati ügyfelek körében már réges-régen ismeretes, akár forintról, akár valamely más pénznemről legye szó. Mai cikkünkben annak járunk utána, hogy vállalati ügyfélként milyen lekötött devizabetéti kamatokat kaphatunk, illetve milyen költségekkel jár, ha deviza-átutalásokra van szükségünk.

Manapság igen sok kis-és közepes vállalkozás kerül kapcsolatba valamilyen formában a külkereskedelemmel, vagy a nagy multinacionális cégekkel, legyen akár beszállító, vagy partnercég. Emiatt bevételei, illetve kiadásai nem csupán forintban, hanem valamely másik ország pénznemében is keletkezhetnek, ráadásul, mint arról már több ízben is szót ejtettünk, gyakorta változó, hogy milyen mennyiségben, időközben.

Így tehát elengedhetetlen, hogy a vállalkozások tudatosan kezeljék likviditásukat, vagyis a megfelelő likviditásmenedzsment-módozatot alkalmazzák. Amennyiben egy bizonyos időszak során felhasználásra még nem kerülő pénzmennyiség keletkezik, abban az esetben például a lekötött betét kínálhat átmeneti megoldást, ráadásul addig is kamatozik a pénzünk. Mindehhez persze nem árt, ha devizaszámlával is rendelkezik a cég.

A lekötött betéti kamatok, valamint a devizaszámlához kapcsolódó költségek feltérképezéséhez felkutattuk az egyes banki holnapokat, megnéztük a hirdetményeket, illetve kondíciós listákat, hol, mi mennyibe kerül. Az összeállítás elkészítésekor (2008. március 4.) mindenütt a kisvállalkozásokra irányadó díjakat kerestük. Nézzük, mit találtunk!

Fizess a befizetésért

Ahogyan azt már a lakossági bankolásban járatosak megszokhatták, a devizaszámláról történő utalás költségeit annak alapján is szét lehet bontani, hogy bankon belüli, avagy bankközi átutalásról van szó. Előbbi nyilvánvalóan olcsóbb, hiszen a banknak is jóval egyszerűbb és olcsóbb művelet egy adott összeg számlák közötti átvezetése.


Kattints a képre a nagyításhoz!

Emellett nem árt tudnunk azt sem, hogy amennyiben valutapénztáron keresztül szeretnénk a számlánkra "varázsolni" a pénzt, annak is megvannak a maga költségei. Bizonyos esetekben van lehetőség úgynevezett zsákos befizetésre is, a nagy mennyiségű készpénzbefizetésre azonban más díjak vonatkoznak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mennyit kapsz a pénzedért?

Lekötni, vagy nem lekötni...

S végül, de nem utolsó sorban azt is megnéztük, hogy ha már van pénz a számlánkon, mennyit kapunk, ha azt lekötjük. Összeállításunkban az 1, 3, 6 és 12 hónapos lekötési időszakokat vettük górcső alá, ahol szükséges volt, ott 1 millió forintos lekötést feltételeztünk, amely 3800 eurónak, illetve 5800 dollárnak felel meg.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm