11 °C Budapest

Az nyer, aki hosszú távon gondolkodik

Pénzcentrum
2007. december 3. 15:31

Kultúrált városközpontok, megújuló lakóövezetek, korszerű közösségi szolgáltatások megteremtését támogatják a december 3-án megjelent város-rehabilitációs programok. A pályázati csomag több mint 64 milliárd forinttal segíti a települések fejlesztését.

A városok gazdasági szerepének erősítése, a település rangjának megfelelő szolgáltatások biztosítása, leromlott városrészek rehabilitálása és ezeknek a település vérkeringésébe történő bekapcsolása, a kulturális örökségek védelme a városok fontos feladata. Mindezek a lakosság életminőségét, a település népességmegtartó képességét jelentősen befolyásolják. A feladatok megoldásához nyújtanak segítséget a regionális programok település- fejlesztési pályázatai.

A város-rehabilitáció a fejlesztések egyik kiemelt célja. Ezt jelzi, hogy a 2007-2013-as időszakban 270 milliárd forint támogatás révén fejlődhetnek településeink. Ebből a 2007-2008-as időszakban a pályázatos és kiemelt projektek több mint 93 milliárd forint uniós társfinanszírozásban részesülhetnek, ami közel négyszerese az I.NFT 24,5 milliárd forint értékű, város-rehabilitációra fordított támogatási összegének.

A most megjelenő pályázati csomag célja, hogy olyan komplex projekteket támogasson, melyek megvalósítása illeszkedik a városok hosszú távú fejlesztési stratégiájába. A programok összeállítása során figyelni kell a helyi vállalkozók bevonására.

Az I. NFT város-rehabilitációs pályázataihoz képest újdonság, hogy a fejlesztési elképzeléseket a településen élők véleményének figyelembe vételével kell megvalósítani.

A programok három fejlesztési területre - funkcióbővítő, szociális célú város-rehabilitáció, valamint, kisléptékű településfejlesztés- koncentrálnak.

Funkcióbővítés keretében valósulhat meg többek között piaccsarnok korszerűsítése, múzeum, szabadidős létesítmények, közigazgatási épületek rekonstrukciója, kis- és középvállalkozások kiskereskedelmi és szolgáltató egységeinek külső felújítása. Emellett rendezvények, játszó-, foglalkoztató házak, a fejlesztésekhez kapcsolódó helyi foglalkoztatási kezdeményezések is kaphatnak támogatást a projekt részeként.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A szociális város-rehabilitáció többlakásos lakóépületek közös tulajdonú részeinek felújítására, új szociális bérlakások kialakítására, a meglévők felújítására, közterek, parkok kialakítására, közintézmények felújítására kínál lehetőséget.

Kisléptékű településfejlesztés a régiók kisebb településein egy-egy közterületre, utcára, épületre kiterjedő kisléptékű infrastrukturális fejlesztések megvalósítását támogatja.

A megyei jogú városok, illetve Budapest kiemelt projektek keretében valósíthatnak meg funkcióbővítő és szociális célú város-rehabilitációt. A felhívások a közeljövőben jelennek meg.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?