21 °C Budapest

Alain Delon társat keres

Pénzcentrum
2007. november 28. 13:00

Aki vállalkozás indításában gondolkodik, semmiképp se vesse el azt a lehetőséget, hogy valamely franchise-hálózathoz csatlakozik, hiszen ez egy olyan megoldást jelent, mikor egy már működő koncepciót veszünk át, persze azért a siker ekkor sem garantált, hiszen az egyéb tényezőktől is függhet. Mindenesetre lankadatlanul figyeljünk, s legyünk nyitottak az új lehetőségekre, melyek közül most bemutatunk néhányat.


Forrás: KA International
A lakberendezéssel foglalkozó KA International tovább kíván terjeszkedni Magyarországon. A Dakexpo Kft. szerint a KA International először 2000-ben jelent meg itthon, első üzletét Budapesten nyitotta meg. 2005 májusában nyitottak meg még egy üzletet a Max Cityben.

A jelenlegi tervek szerint további üzleteket kívánnának nyitni itthon, melyhez partnert keresnek több nagyvárosban, így Debrecenben, Győrben, Szegeden, Pécsett is, de Budapesten is szeretnének még egy üzletet nyitni.


A KA International 1986-ban Madridból indult útjára, jelenleg 400 egységgel rendelkezik a világ 45 országában. A hálózat tevékenységi körébe tartozik a belső dekorációk, drapériák, kárpitozott bútorok, dekorációs darabok elkészítése. Emellett átfogó szolgáltatásokat is nyújtanak a tanácsadástól a kivitelezésig.

Shop-in-shop
Egy már meglévő üzletbe lehetséges egy-egy polc, vagy árukör kihelyezése. Tipikusan ilyen lehetőséget kínál például a Herbária, illetve a Szamos Marcipán is.
A szerződés 5 évre szól, 70-110 négyzetméteres üzlethelyiség nyitásáról van szó, azonban Magyarországon elképzelhetőnek tartják az úgynevezett shop-in-shop megoldást is, amennyiben a két üzlet termékválasztéka nem fedi egymást. A hálózatba való belépés díja 9000 euró, a kezdeti befektetési összeg pedig 4 és 8 millió forint között mozoghat, üzletmérettől függően.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Januártól megjelenik hazánkban az Alain Delon hálózat is, várják azok jelentkezését, akik ilyen üzletet szeretnének nyitni. Szlovákiában már 5 évvel ezelőtt elkezdték a rendszer kiépítését, így hat saját, valamint két franchise-egység tartozik a hálózathoz.



Forrás: alaindelon.sk
Az üzletekben kizárólag Alain Delon márkanevű termékeket lehet forgalmazni, melyeket a franchise-központtól lehet beszerezni. Üzleteket bevásárlóközpontokban, sétálóutcákban lehet nyitni, de ezekhez mindenképp a központ előzetes jóváhagyása szükségeltetik. Az egyes egységeknek legalább 80 négyzetméter alapterületűnek kell lenniük, a minimális befektetési igény 100 ezer euró. A termékeknél javasolt kiskereskedelmi árrés 100 százalék.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem