32 °C Budapest

Precedens értékű kártérítés: hibázott az Európai Bizottság

Pénzcentrum
2007. augusztus 8. 10:30

Az Európai Bíróság döntése ellen fellebbez az Európai Bizottság. A döntés értelmében a Bizottság köteles kártérítést fizetni a francia Schneider vállalat számára hibás versenyügyi döntés miatt.

A Schneider Electric 1,66 milliárd eurót veszített a Bizottság 2001-es határozata miatt, ami szerint nem vásárolhatta fel a Legrand vállalatot, mivel ezzel gyengítené a versenyt a kis feszültségű elektromos eszközök piacán. Az addigra már 98 százalékos részesedéssel rendelkező Schneider köteles volt eladni a már megszerzett részesedését, amit az akkori piaci viszonyok között csak jelentős veszteséggel tudott megtenni.

Egy évvel később a Bíróság érvénytelenítette a Bizottság határozatát, azzal az indokkal, hogy hibásan volt előkészítve. Ezek után nyújtotta be a Schneider a kártérítési igényét az így elvesztett pénz és idő kompenzálására, amellett, hogy már nincs szándékában felvásárolni a Legrand vállalatot.

Szakértők szerint ez precedens értékű eset, mivel ez volt az első alkalom, hogy a Bíróság a bizottsági döntés ellen határozott. Ha a fellebbezés eredménye az Európai Bizottság számára kedvezőtlen lesz, akkor elindulhat egy folyamat, a vállalatok sorra támadhatják meg az érdekeik ellen hozott, szerintük jogtalan határozatokat.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?