4 °C Budapest

Ráfutottunk a mediterránra

Pénzcentrum
2007. július 13. 10:00

Nem csak a fagykár miatt járhatnak rosszul a gyümölcstermelők, nem csupán a dinnyéért, hanem a többi gyümölcsért is kevesebbet kapnak, mivel a piacokon még ott maradt a mediterrán áru - olvasható a Népszabadságban.

Lipták László dinnyetermelő szerint 8 eurócentnél olcsóbban már nem is érdemes a dinnyét felszedni, kedden pedig ennyt fizettek Medgyesegyházán egy kiló exportdinnyéért. A tisztított, ládába tett dinnye kilója ennél magasabb, 20-25 forint kilója. A budapesti nagybani piacon pedig akár 35-40 forintos árban is lehet reménykedni.

Tóth Ferenc, tiszakécskei dinnyés szerint tavaly még augusztusban is 50 forint körüli árat fizettek a kereskedők, idén már a szezon elején örülnek, ha 20 forintot kapnak. A termelő ezért a kereskedelmi láncokat okolja, akik már napokkal megelőzően akciós, 100 forint alatti áron kínálták az importdinnyét.

Mártonffy Béla, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet ügyvezetője szerint idén várhatóan 200-220 ezer tonna dinnye terem itthon. Ennek több mint kétharmadát, mintegy 150 ezer tonnát külföldön értékesítenek majd. Mártonffy szerint hiába kezdődött jól a szezon, idén a szokásosnál két-három héttel korábbi bő termés "ráfutott" a még piacon lévő mediterrán árura, s a túlkínálat okozott árzuhanást.

Emellett a fontosabb piacokon tartó hetek óta hűvös időjárás miatt kevesen vesznek dinnyét. Az ügyvezető szerint a termelők helyzetén a szövetkezés segíthet.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?