7 °C Budapest

Fagymentesítenek a bankok

Pénzcentrum
2007. május 9. 11:00 2 perc

A bankok nem zárkóznak el a múlt heti fagy miatt nehéz helyzetbe került termelők hiteleinek átütemezésétől, ám ahogy azt az OTP Banknál elmondták, a nem támogatott hitelek esetében az átütemezés kizárólag az adós és a bank közötti egyedi megállapodáson alapul - írja a Napi Gazdaság.

A pénzintézet kissé tamáskodó azzal kapcsolatban, hogy az államilag (állami kezesség vagy kamattámogatás útján) támogatott hitelek esetében lesz-e mód a hitelek meghosszabbítására. Ezekhez ugyanis a pénzintézet ismeretei szerint EU-jóváhagyás is szükséges, még akkor is, ha ez a hazai költségvetést terheli.

A Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) arra figyelmeztetnek, hogy a mezőgazdaság sajátosságaiból eredően szinte minden évben van olyan körülmény, amely az ügyfélkör egy részét kedvezőtlenül érinti, a bank ezért most is, mint az eddigiekben is, kész a hitelek átütemezéséről tárgyalni.

Itt a mintegy 4500 vállalkozás nagyobb sikerrel kilincselhet, hiszen az MFB agrárhitelei kivétel nélkül éven túliak, futamidejük 5 és 20 év között van. A bank által nyújtott kölcsönök igazodnak a mezőgazdasági ciklikussághoz - a partnereknek általában évente egyszer (október 20-án) van kamat- és tőkefizetési kötelezettségük, így esetükben még öt hónap áll rendelkezésre, hogy az ügyfél a tényleges termelési adatok birtokában döntsön az esetleges átütemezésről.

Az MFB szerint az átütemezés csak azoknál az ügyfeleknél okozhat gondot, akik fejlesztési hitelének a véglejárata erre az évre esik. Ahol bizonyosan nem lesz mód az átütemezésre, az a támogatást megelőző hitelek köre: itt a törlesztést a megérkező forrás kvázi törleszti.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az OTP szerint a többi rövid távú hitelt sem érdemes - még az átütemezés kapcsán sem - éven túlivá alakítani, mivel azokhoz más jellegű fedezetek szükségeltetnek, ráadásul a hitelkamatok is eltérnek a rövid futamidejű konstrukciókétól.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?