Tovább romlott a hazai vállalkozások fizetőképessége az elmúlt esztendőben a Coface Hungary szerint. A hitelbiztosító cég számításaiból kiderül, hogy 2006-ban a vállalkozások 3,15 százaléka nem tudta teljesíteni fizetési kötelezettségeit.
A több mint 1,2 millió regisztrált társaság közül hétszázezer magánvállalkozó 12,5 milliárd forintnyi veszteséget termelt, míg alig több mint ötszázezer társas vállalkozás zárta az évet nyereséggel. Mindössze a cégek harminc százalékának növekszik az árbevétele, így összesen harmincezer vállalkozás nevezhető hitelképesnek. A kedvezőtlen folyamatokat támasztja alá az is, hogy egy számla kiegyenlítésére ma már átlagosan száz napot kell várni, ráadásul a kiállított számlák 2,9 százalékát egyáltalán nem rendezik. Ez az arány az idei esztendő végére meghaladhatja a három százalékot.
Szakemberek szerint az egyre nagyobb számú csődeljárások elsősorban a kilencvenes évek elején felduzzadt kis- és középvállalkozásokat (kkv) érintik. Egy tízmilliós országban nem boldogulhat több mint egymillió vállalkozás. Gyakori, hogy öt-hat különböző céget jegyeztetnek be egy gazdasági tevékenységre. Ennek oka, hogy sokan új vállalkozások létrehozásával próbálnak kiutat találni a fizetésképtelenségből.
Probléma az is, hogy sok az alultőkésített kis- és középvállalkozás, ezek nem kapnak segítséget ahhoz, hogy előrébb lépjenek. A kkv-k helyzetét tovább nehezítik a megemelt közterhek, ezek szintén rontják a fizetési morált.
A kormány szerint az Új Magyarország fejlesztési terv keretében lehívható uniós források ellensúlyozzák a megnövekedett terheket. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint azonban az idén 630 milliárd forinttal nőnek a vállalkozások adóterhei, míg a meghirdetett pályázatok révén ebben az évben harmincmilliárdhoz lehet hozzájutni. Parragh úgy véli, hogy 2007-ben a kisvállalkozások harmada mehet tönkre.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







