14 °C Budapest

Véget vetnek a fekete munkának - a fővállalkozó sem úszhatja meg a büntetést

Pénzcentrum
2007. március 12. 11:00

A versenyhelyzet javulását várják az építőipari cégek a munkatörvénykönyvének módosításától, amely várhatóan újabb akadályokat gördít majd a feketemunkások foglalkoztatása elé - írja a Magyar Hírlap.

A törvénymódosítás szerint ugyanis a fővállalkozó is büntethető lesz abban az esetben, ha az ellenőrzéskor lebukott feketemunkásokat az alvállalkozó alkalmazza. Ezzel kivédhetővé válnak a fiktív alvállalkozói szerződések, melyek mindeddig mentesítették a fővállalkozót a büntetések alól.

Az munkaügyi tárca szerint a módosítás azért szükséges, mert a munkaügyi ellenőrzések során gyakran nyoma sincs a munkáltatóként megnevezett alvállalkozónak.

A tisztességes vállalkozások érdeke, hogy a hatóságok kiszűrjék a trükközőket - mondta el Győry Gábor, a Stroy-Invest Építőipari és Ingatlanforgalmazó Kft. ügyvezető igazgatója, aki reméli, hogy a szigorítás hozzájárul majd a versenyhelyzet javulásához. Azok a cégek, ugyanis, akik az eddigiekben fekete munkásokat alkalmaztak, könnyebben adnak alacsonyabb árajánlatokat, és jutnak értékes megbízásokhoz.

Hasonlóan látja a helyzetet a Könnyűszerkezet Építő és Szolgáltató Kft. személyzeti igazgatója, Lénárt Szabolcs is, aki szerint sokszor kerülnek hátrányba a törvényeket betartó működő társaságok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az építőipari vállalkozások egy része már felismerte a fekete munka kiszűrésének érdekét, és mágneskártyás rendszerrel próbálják megakadályozni az alvállalkozót annak alkalmazásában.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 9. 12:33