Feketemunkára kényszerítik a megszorítások a magyar vállalkozókat..

Pénzcentrum
2006. október 20. 10:30 1 perc

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kormány az élőmunka költségeinek, vagyis a munkabérhez kapcsolódó járulékok kétszeresre való emelésével lehetetlen helyzet hozta a kis- és középvállalkozásokat, miközben a hiányt más finanszírozhatatlan tényezők megnyírbálásával is csökkenteni lehetne - írja a Napi.

A 13.havi nyugdíj, a közalkalmazottak 50 százalékos béremelése, a minimálbér adómentessége, és az áfacsökkentés is azon tételek közé tartozik, amelyeknek megszüntetésével Parragh úr szerint mérsékelni lehetne a költségvetési hiányt.

Emellett komoly problémának tartja, hogy az uniós forrásoknak csupán 12-15 százaléka kerül hazai vállalkozókhoz, véleménye szerint a templomtornyot abból a pénzből is fel lehetne újítani, ami a támogatott vállalkozók adóiból befolyik, így a kormány jobban tenné ha a szavazatmaximáló intézkedésekkel szemben valódi érdekegyeztetésre törekedne, és a pénzek elosztásában nagyobb szerepet hagyna a szakmai testületeknek.

A kis- és középvállalkozók ellehetetlenítésének nevezte az adó- és járulékemelést, amely egyes szektorokban arra kényszeríti a haza vállalkozókat, hogy elbocsássák a dolgozókat és feketén foglalkoztassák őket tovább. Mint mondta, nem egy helyről hallotta, hogy az adóhatóságok megfenyegették azokat a vállalkozókat, akik bejelentették, hogy nem képesek kifizetni a megnövekedett terheket, az adóvizsgálat során kellemetlen helyzetbe kerülhetnek.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?