8 °C Budapest

Botrány: tömeges elbocsátások váratlanul!

Pénzcentrum
2006. október 20. 05:30 1 perc

Továbbra sem rózsás az amerikai felsővezetők helyzete, a statisztikák szerint a tavalyi harmadik negyedéves adatokhoz képest 10 százalékkal nőtt az elbocsátott menedzserek száma, így év végén várhatóan még az eddigi 1322 fős csúcsot is megdönti.

Továbbra sem rózsás az amerikai felsővezetők helyzete, a statisztikák szerint a tavalyi harmadik negyedéves adatokhoz képest 10 százalékkal nőtt az elbocsátott menedzserek száma, így év végén várhatóan még az eddigi 1322 fős csúcsot is megdönti.

A szakértők szerint téves az az elképzelés, hogy az elbocsátások megnövekedését a hetek óta gyűrűző opciós botrány okozza, bár csupán emiatt 30 ügyvezető igazgatói szék ürült meg az elmúlt két hónapban, és 175 vállalatnál folytatnak vizsgálatot az ügyben.

A vezetőcserék megnövekedése sokkal inkább köszönhető a megnövekedett tulajdonosi, részvényesi nyomásnak, az értékgazdák ugyanis egyre kevésbé tűrik el a gyengébb teljesítményt, és hajlamossá váltak arra, hogy az első megingásnál menesszék menedzsereiket.

Ez a jelenség egészen furcsa pozíció váltásokhoz vezetett, előfordult például, hogy teljesen más ágazatban tevékenykedő középvállalkozások vezetőit ültették olyan multinacionális óriásvállalat vezetői székébe, mint a Johnson&Johnson vagy a Ford.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?